Belföld, Hírek

Tervezhetetlen a nyár, de a beltéri koncerteknek búcsút inthetünk

Ha a kormány Nagy-Britanniához hasonlóan megjelölné a fokozatos nyitás dátumait, akár koncerteket is lehetne már szervezni a nyárra, de enélkül marad továbbra is a teljes tanácstalanság, az iparágat kételyek között hagyják, mondta a 24.hu megkeresésére Brády Márton, a Showtime alapítója, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette az újabb szigorító intézkedéseket.

 

 

 


A koncertszervező arról beszélt, a nyitás szerinte négy lépcsőben zajlik majd: először a kis létszámú majd a nagy létszámú szabadtéri eseményeket engedélyezik, ezután a kis létszámú majd a nagy létszámú beltéri koncertek is megtarthatóak lesznek.

Elmondta, ez értelemszerű a jelenlegi járványhelyzetben, az viszont szerinte kevésbé, hogy miért nem tűzték még ki a nyitás dátumait.

Rekordot tart az a koncertünk, amire tavalyelőtt adtuk el a jegyeket, tavaly lett volna, de még azt se tudjuk, idén mikor lehet megtartani, ha egyáltalán meglehet. Az nem úgy van, hogy az előadó reggel felkel és este már színpadra kell állni. A szervezésbe a próbákat is bele kell kalkulálni, de a csapkodó intézkedések és a tájékoztatás hiánya miatt tervezhetetlen a nyár

– magyarázta.

Brády Márton szerint ahhoz, hogy a koncerteket el lehessen kezdeni szervezni, első lépésben látni kellene, a zenészek mikor fognak oltást kapni. Az egész már ezen a ponton elbukott, mert jelenleg erről nincs információ. Ezután be kell adni a vakcina második dózisát, ami az AstraZeneca esetében például már 12 hét elteltével történik, majd ki kell várni a néhány hetet, mire teljes védettséget nyújt, és ezt követően lehet elkezdeni próbálni, ami bő egy hónap.

Elvesztünk a dátumokban, nyáron mi nem fogunk beltéri koncertet rendezni, mert csak az idegrendszerünk menne rá. Nincs létjogosultsága szétültetett embereknek koncertet adni, akkor inkább marad az online tér. Vannak pótolandó koncertek is, amiket szintén nem teszünk idén nyárra, mert teljesen kiszámíthatatlan az egész

– tette hozzá.

Példaként említette Nagy-Britanniát, ahol a nyilvános nyitási tervek értelmében június 22. után gyakorlatilag minden korlátozást feloldanának, ennek értelmében onnantól lehetne koncerteket is tartani. Magyarországon ilyen nincs.

Az oltási igazolvánnyal kapcsolatban úgy vélekedett, jelenleg elképzelhetetlennek tartja, hogy ahová szórakozni várják az embert, legyen az vendéglátóhely vagy rendezvény, rögtön igazoltatnák a belépéskor. Egyelőre arról sincs pontos kép, hányan fogják beoltatni magukat és legfőképpen mikorra, ami szintén meghatározó lehet majd ebben a kérdésben.

 

 

A Showtime alapítója szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni, a zenészek mentálisan és egzisztenciálisan is mennek tönkre. Nekik csak a gyakorlás marad, de egyre inkább érzik úgy, hogy céltalan az egész, próbákat tartani pedig még mindig nincs értelme.

Brády szerint a vendéglátóiparban még nagyobb a baj, most szenvedik el a legtöbben a másodlagos károkat: ki kell dobálni azokat a termékeket, amik megromlottak november óta.

Ha újranyithatnak a vendéglátóhelyek, milliós tétel az árufeltöltés. Én megtartottam minden dolgozómat, ami harmincmillió forintos bukta eddig. Amennyiben a teraszt megnyithatjuk, annyit elérünk, hogy nem nő a veszteség

– mondta.

Szerinte egy fővárosi vendéglátóhelynek körülbelül két évbe telik majd, mire az elmúlt egy év veszteségeit összeszedi. Mindez attól is függ, az adott étterem, kávézó mennyiben függött korábban a turistáktól, akik valószínűleg az idén még nem térnek vissza olyan népes számban, mint korábban.

Brády Márton azzal zárta, a kormány által nyújtott támogatások egyenlőek a nullával, és Ausztriával ellentétben itt nincs érdemi párbeszéd sem a döntéshozók és a piaci szereplők között.

 

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?