Életmód, Igaz történetek

9 történet, ami után hinni fogsz a sorsban

Néha egyszerűen jókor vagyunk jó helyen, annyira, hogy egyszerűen olyan érzésünk van tőle, mintha valaki odafentről irányítaná az események láncolatát, vagy mintha tényleg létezne a „sors keze”.

 

 

 

1 Albérlet, meglepetéssel.

Új albérletbe költöztem. Két hete éltem ott, amikor egy nap úgy döntöttem, hogy kényeztető napot tartok. Tetőtől talpig kék agyaggal kentem be magam, aztán valaki váratlanul besétált a lakásba. Ott álltam meztelenül, ahogy születtem, és kék színűen, mint az Avatar című filmben, aztán váratlanul egy jó kiállású férfi tekintete nézett rám. Rohantam a konyhába, hogy felkapjak egy kést, mire a srác védekezésül egy dezodort ragadt a kezébe. Elkezdtük kérdezgetni, hogy ki-kicsoda, majd kiderült, hogy ez az ő lakása, amit a nagymamája adott ki nekem, aki arról álmodott, hogy az unokája így majd talán feleségre talál. Még mindig nevetve emlékszünk vissza erre a napra. Egyébként még most is ott élek, de most már nem bérlőként, hanem családtagként.

2 Életet az életért.

Anyukámnál ősszel rákot diagnosztizáltak. Az orvosok szerint kevés esélye volt a túlélésre. Órákig ültem az ágya mellett a kórházban, mialatt a macskám egyedül volt otthon. Elkezdtem a macskát is magammal vinni a kórházba, anyukám is nagyon örült neki. Amikor először vittem be, csak ráfeküdt anyukámra, és aludt rajta egész nap. Reggel az ápolónő jött, hogy elvégezze a szokásos tesztet az édesanyámon, amikor észrevette, hogy a macska nem lélegzik – meghalt. Másnap azt a hírt kaptuk, hogy édesanyám betegsége váratlan fordulatot vett, javulni kezdett. A vizsgálatok eredményei egyre jobbak lettek. Azt mondták, hogy ez egy csoda. A macskám az életét adta az anyukámért … nincs más magyarázat.

3 Az ígéret szép szó, ha megtartják…

Tíz éves koromig Los Angelesben éltem. Ott jártam óvodában. Az anyám és a nagynéném később gyakran mesélték, hogy jó barátok voltunk egy kislánnyal, akit Dianának hívtak, és megígértem neki, hogy egy nap feleségül veszem majd. Sok-sok évvel később New Yorkban éltem, és megismerkedtem egy nővel. A barátságunk hamarosan párkapcsolattá alakult. Dianának hívták, ám ennek eleinte nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Végül, amikor jobban megismertük egymást, meséltem neki erről az óvodai lányról. Kiderült, hogy ő az a Diana, és hamarosan össze is házasodtunk. Mindig tartsd be az ígéretedet!



4 Szerencsés hely.

A házam közelében van egy kis tér. Rendszeresen jártam ott a húgommal. Van mellette egy titokzatos kávézó, ahol anyám találkozott apámmal, a nővérem pedig a férjével. Ma pedig véletlenül épp bent kávéztam, amikor egy férfi megcsúszott és elesett. Odamentem hozzá, felsegítettem, majd elhívott engem randizni. Most az egész családom az esküvőnket várja.

5 Esküvőből esküvőbe.

Az esküvőnkön tudtam meg, hogy a férjemnek szeretője volt. Nem tudtam uralkodni magamon vagy visszatartani az érzéseimet, így hát zokogni kezdtem és elrohantam. Lementem a metróba, hogy elmegyek valahova. Képzeljétek el, egy lány, hatalmas esküvői ruhában, sírva, a metrón – természetesen mindenki engem nézett. Ekkor megjelent egy fiatalember, aki elhatározta, hogy feldobja a hangulatomat. Kézen fogott, kiszállt velem a metróból, és eljátszotta, hogy a vőlegényem, így elkerültem a kellemetlen helyzetet. Olyan jól ment neki a szerep, hogy azóta tényleg férj és feleség lettünk.

6 Talált tárgyak osztálya.

Elvesztettem a pénztárcámat. Benne volt a személyigazolványom, a pénzem, a bankkártyám, és a macskám fotója. Pár nap múlva találtam egy telefont a buszon. Felhívtam a telefonban található „anya” nevet, és elmeséltem mi történt. Találkoztunk a telefon tulajdonosával, aki értelemszerűen nagyon boldog volt, hogy meglett a telefon. Örült neki, hogy vannak még becsületes emberek a világon. Elmeséltem neki, hogy tudom, milyen érzés lehet, mivel néhány nappal korábban veszítettem el a pénztárcámat. Ekkor a srác elővett a zsebéből egy pénztárcát, és megkérdezte, hogy az enyém-e. Kinyitottam, és ott volt benne a macskám fotója! El sem tudjátok képzelni, mennyire meglepődtünk mindketten. Az összes pénzem, a kártyáim, minden ott volt. A sráccal azóta nagyon jó barátok vagyunk, és egyértelmű, hogy nem véletlenül vezetett össze minket a sors. Valóban történnek csodák.

7 Név szerint rendezve.

Ma ismét meggyőződtem róla, hogy az élet imád viccelődni. Az idősebb nővérem 5 évig járt a barátjával, de szakítottak, és később hozzáment egy Alex nevű férfihoz. A bátyám 8 évig volt együtt egy lánnyal, de szakítottak, és megismerkedett egy csodálatos nővel, akit Alexa-nak hívtak. Én 3 évig randiztam egy sráccal, de nemrég szakítottunk. Most találkoztam egy másik sráccal … kitalálod, hogy hívják?

8 Reinkarnáció.

Pár napja elszökött a macskánk. A férjem azt mondta, hogy elment meghalni, mert már 13 éves volt. Ezt valahogy el kellett magyaráznom az ötéves fiunknak is. Tegnap kimentünk sétálni a fiammal, és már a fejemben volt, hogy nagyjából mit fogok mondani, amikor a fiam így szólt: „Anya, nézd!”. Néztem, és a kezében a macskánk, Freddie tökéletes másolata volt, csak egy fiatalabb verzió. Most az „új” Freddie velünk él, és elmondtam a fiamnak, hogy az öreg macskánk egy fiatalabb testben tért vissza. A férjemmel aztán gondolkoztunk ezen, és arra jutottunk, hogy talán tényleg így van. Lehet, hogy a macskáknak tényleg 9 életük van, és ha túl idősek, akkor visszatérnek a régi gazdájukhoz, fiatalabb formában?

9 Sándorok.

Megértettem, hogy őt szánta nekem a sors, amikor megtudtam, hogy nemcsak őt, de az apját és a nagyapját is Sándornak hívják – akárcsak az enyémet. Se ők, se mi nem szerettük volna megtörni ezt a hagyományt, ezért úgy döntöttünk, hogy a mi fiunkat is Sándornak fogjuk hívni..

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?