Celeb / Híresség, Érdekes

15 fotó híres színészekről és színésznőkről, amiket az első profi fotózásuk során készítettek

Még a legnagyobb világsztároknak is megvolt életük első nagy profi fotózása, mely egyfajta vízválasztóként hatott rájuk és a karrierjükre, legalábbis így utólag visszanézve mindenképp. A színészek és színésznők számára ez egy vissza nem térő alkalom arra, hogy egy jó fotó segítségével lökést adjanak aztán a karrierjüknek, hiszen a producerek aztán ezeket a képeket látják meg először, amikor kézbe veszik az önéletrajzukat.

 

 

 

1. Leonardo DiCaprio 1990-ben.

A fotózás a “Vásott szülők” (1990) című sorozat premierjéhez készült.

2. Keanu Reeves 1987-ben.

3. Angelina Jolie 1989-ben.



4. Nicole Kidman 1982-ben.

A fotózás után a színésznő megkapta a “Karácsonyi lótolvajok” (1983) című film egyik szerepét.

5. Tom Cruise az 1980-as években.

6. Arnold Schwarzenegger 1967-ben.

Ezen a képen Arnold 20 éves volt!

7. John Travolta a 70-es évek elején.

8. Winona Ryder 1986-ban.

9. Jack Nicholson 1958-ban.

A fotózás egybeesett a színész debütáló filmjének, a “Nyafogós gyilkos”-nak (1958) a megjelenésével.


10. Uma Thurman 1985-ben.

11. Brad Pitt 1988-ban.

12. Johnny Depp 1987-ben.

 

 

 

 

13. Penelope Cruz 1990-ben.

14. Jennifer Aniston 1990-ben.

A fotózás egybeesett a színész debütáló filmjének, a “Meglógtam a Ferrarival”-nak (1990) a megjelenésével.

15. Monica Bellucci 1977-ben.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?