Külföld

Vetkőzéssel keres pénzt az egykori lelkész, aki eddig „Jézus barátnőjeként” jellemezte magát

Nikole Mitchell elárulta, szokatlan karrierváltása óta valóra váltak az álmai.

 

 

 

 


Munkát váltott, és most már alulöltözött képeiből egy korábbi lelkész, aki eddig állítása szerint “Jézussal járt” – írja a Daily Star.

Nikole Mitchell Ohioban nőtt fel egy baptista család gyermekeként. Húszas éveiben, az egyetem elkezdését követően vált mélyen vallásossá. Hat éven át egy férfival sem csókolózott, büszkén vállalta a cölibátust, és csak “Jézus barátnőjeként” hivatkozott magára.

Ám mindez megváltozott, amikor az egyházi pályát maga mögött hagyva a fiatal nő regisztrált az OnlyFans weboldalon, ahol erotikus képeket tesz közzé magáról. Ezzel természetesen jóval többet keres, mint korábbi munkakörében.

Nikole-ban annak nyomán született meg az elhatározás, hogy rádöbbent: biszexuális, az egyház pedig ezt nem tartja elfogadhatónak. 2017-ben döntött úgy, hogy maga mögött hagyja addigi életét. Nem sokkal később befizetett egy fehérneműs fotózásra.

A nő emellett life coachként is tevékenykedik, ebben a minőségében is nagy népszerűségre tett szert. Most év végi posztjában vallott 119 ezer követőjének az Instagramon:

“Elképesztő számomra, hogy minden álmom valóra vált ebben az évben. Virálissá váltam, világszerte interjúkat csinálnak velem. Több pénzt keresek havonta, mint korábban egy év alatt!”

Nikole egy Zoom-hívásba is meginvitálta a követőit, ahol elmondta személyes történetét, hogy másokat is az álmaik követésére inspiráljon.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?