Életmód, Érdekes

20+ fotó, amely mindegyike egy-egy érdekes dolgot árul el a világunkról

Annyi időt töltünk a magunk szürke kis világában és az unalmas, munkával teli hétköznapokban, hogy néha fel sem tűnik az a sok apró csoda és hihetetlen táj, ami körülvesz minket a világon. Tudtad például, hogy már létezik átlátszó napelem, és a jövőben akár minden háznak az ablaka ilyenből készülhet majd? Láttál már a periódusos rendszer elemeiből létrehozott dobókockákat? Nem baj, ha nem.

 

 

 




 

1 Íme a napelemek jövője: az átlátszó napelemek. Pár év múlva akár minden ház ablaka ilyen napelemekből készülhet majd.
gjlx64v6f5m51
2. 1960-ban Ruby Bridges lett az első fekete lány, akit felvettek a fehéreknek fenntartott William Frantz Általános Iskolába. Az első 6 hónapban őröknek kellett kísérni őt az iskola és a háza között, mert a szülők tiltakoztak, és bántani akarták a lányt. Ruby azóta felnőtt, aktivista lett, és több érdemérmet is nyert.
4i9hjld3u6m51
3 Egy vemhes gyík tojásai a bőrén keresztül is láthatók.
1wsqyfojc6m51

 

 

 

 

 

4 Jól nézd meg, mert ez a kép egy olajfestmény, és nem fénykép.
lzik983br6m51
5 Poszt-apokaliptikus felhők Isztambul felett.
2ijpsuzjd4m51
6 Szellemszobor a Vezio-kastélynál, az olaszországi Comói-tó partján.
uzwcvj10o6m51
7 A General Motors mérnökei 1956-ban, amikor még nem voltak számítógépek.
dyu3i7mhf4m51




8 A periódusos rendszer elemeiből létrehozott dobókockák.
sxk689wdkam51
9 Így néz ki a Firenzei dóm padlója az emeletről nézve.
1wb4o7e3i4m51
10 Az ősi indiai Padmanabhaswamy templom egyik titokzatos, lezárt ajtaja.
oc7u4m0m34m51
11 Így néz ki egy vesekő a mikroszkóp alatt.
2p1laz9h65m51
12 Az Új-Mexikóban található gyöngybarlangot a mészkő és a magok körül lerakódott kalcium-só hozta létre.
0x1yn1i0j4m51

 

 

 




 

 

13 A namíbiai Hoba meteorit a maga 60 tonnájával a legnagyobb ismert meteorit-töredék a Földön. Ez egyben a legnagyobb ismert természetes vasdarab is a Földön.
oV4yrl57ZgKtob9i2K2IyEp10XuftjtQLmND0DLoxZY
14 Libanonban van egy Terhes nő köve (Stone of the Pregnant Woman) nevű szobor, ami valójában egy 1000 tonnás kődarab, amit az ősi civilizáció tagjai készítettek, mielőtt a rómaiak lerohanták őket.
f5m2lseedam51
15 Ez a tigris aranyfogat kapott, miután letört az egyik szemfoga.
qpjlh8y1r8m51
16 Így néz ki az égbolt az Egyesült Államok nyugati részén az Oregon államban pusztító tűzvész miatt.
xa52pmmmkzl51
17. 1959-ben a Volkswagen autókban választható extra volt a kávéfőző.
fl3ao57j4yl51




18 Egy papírlap széle, 100-szoros nagyításban egy elektronmikroszkóp alatt.
231s2m0kv0m51
19 Hawaii-on olyan gyakoriak a vulkánkitörések, hogy ezek a fickók például már nem is figyelnek rá golfozás közben.
gh5icv8ex2m51
20 Az Issus Coleoptratus rovar az egyetlen, aminek a testében fogaskerék mechanizmus találhatók – sehol máshol a természetben nem fordul elő ilyesmi.
3gsxn9yigyl51
21 A Mount Saint Helens vulkán – kitörés előtt és után.
tvqdsmmyixm51

 

 

 

 

 

22 Orrsövényplasztika előtt és után.
6fo5fso16ge61
23 Így néznek ki a fekete varangyosbékák (black toad) petéi – igen, szál alakúak.
wrz0cd5e1de61
24 Lánctalpas motorkerékpár 1938-ból.

fz0ukjd1dce61

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?