Belföld, Hírek

A Hősök terén tüntetnek a korlátozások ellen Gődényék – Komoly a rendőri készültség, a demonstrálókon maszk sincs – fotók

11-kor kezdetét vette a Gődény György által szervezett korlátozásellenes tüntetés a Hősök terén. A résztvevők jelentős része maszk nélkül jelent meg. A tér környékén sok rendőr figyeli a tömeget, amely még mindig duzzad. Néhány autós dudálással fejezi ki szimpátiáját, igaz, ez jóval ritkább, mint egy ellenzéki tüntetés esetében.

 

 

 

 


A helyszínen komoly a rendőrségi készültség, az Andrássy út keresztutcáiban tucatszámra állnak a rendőrségi kisbuszok.

A Blikk újságírója is a helyszínen tartózkodik, úgy tudjuk, hogy a rendőrök már megkezdték a jelenlévők igazoltatását. Úgy tudjuk miután többen látták, hogy elindult az igazoltatás, – talán a bírságtól tartva – néhány csoport sietősen elhagyta a teret. Egy-egy bekiabáló a rendőröket szidja, egymás között pedig a korlátozások abszurditása mellett érvelnek. Hangosítás híján Gődény szavait alig lehetett hallani, a tiltakozók lelkesedése azonban kitart.

"Nem maszkra, oxigénre van szükségünk" /Fotó: Blikk

A tüntetők jelentős részén maszki sincs /Fotó: Blikk

 

 

 

 

A fotók és a videó tanúsága szerint a tüntetők döntő többségén nincs maszk, a legtöbben semmiféle szájat és orrot takaró eszközt nem viselnek. A tüntetést egyébként a vírusrealista orvos, Gődény György szervezte a Facebookon.

A korlátozások ellen tüntetnek a Hősök terén /Fotó: Blikk

„Nem akarod, hogy kényszerítéssel vagy erőszakkal oltásokat kapj? Mozdulj meg! Nem szeretnéd egészségtelen szájmaszkokban tölteni az életed? Tépd le és gyere!” – írták az esemény leírásában.

A helyszínen a Blikk újságírója szerint maximum 1500-an vannak /Fotó: Blikk

A helyszínen jelenleg a Blikk újságírója szerint maximum 1500 vannak, főleg a Hősök tere közepén csoportosulnak az emberek. Az emberek ráadásul már kezdenek fogyatkozni, a jelenlévők a “rendszerváltást” – skandálják.

 

 




 

 

Élőben a Hősök teréről:

Hivatalos élő közvetítés a Hősök teréről – 2021. február 28.

Hivatalos élő közvetítés a Hősök teréről.

Közzétette: Doktor Gődény – 2021. február 28., vasárnap

A rendezvényt egyébként vallási köntösbe próbálták meg bújtatni, hiszen azt korlátozás nélkül lehet tartani, ám a rendőrök a rendezvényt gyülekezésnek minősítették, ami pedig tilos.

Rengeteg rendőr a helyszínen, a jelenlévők vallási köntösbe próbálták bújtatni a rendezvényt /Fotó: Blikk

Az egyik igazoltatott akadémiai jogvitába bocsátkozott a rendőrökkel az erőszak definíciójával és az Alaptörvény legitimációjával kapcsolatban. A tüntető saját elmondása szerint a Magyar Köztársaságot képviseli.

Az egyik igazoltatott akadémiai jogvitába bocsátkozott a rendőrökkel /Fotó: Blikk

 

 




 

 

 

A Hősök terén már több a rendőr mint a tüntető, utóbbiak a Városliget felé veszik az irányt. Emellett csoportosulnak a Hősök tere mellett, a Szépművészeti és a Műcsarnok előtt.

A tüntetők a Városliget felé vették az irányt /Fotó: Blikk

A távolságtartás abszolút nem valósul meg, nemhogy másfél méter, de tíz centi alig van az emberek között.

Az emberek nem is törekednek arra, hogy tartsák a távolságot /Fotó: Blikk

Akkor érünk célt, ha kijövünk és eltakarítjuk ezt a mocskos rendszert – mondja az egyik szervező. Hozzátette, ezt erőszak nélkül kell megtenni. Azt állítja, a rendőrség szerint 5 ezren voltak.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?