Belföld, Film, Hírek

A hazugság ára: politikai krimi születhet a 2006-os zavargásokból, az őszödi beszéd kiszivárogtatásából

Film készülhet a 2006 őszén történt politikai eseményekről. A fikciós játékfilm az őszödi beszéd kiszivárogtatásainak körülményeiről szól majd.

 

 

 

 


24. hu információi szerint fikciós nagyjátékfilmet forgatnak a 2006-os év őszének politikai eseményeiről, amelyben feltehetőleg az őszödi beszéd kiszivárogtatása és az ezt követő zavargások is szerepet kapnak. Bár erről egyelőre nincs hivatalos információ, a portálnak több iparági forrás is megerősítette, hogy már hozzákezdtek a szereplőválogatáshoz. Egy, a birtokukba jutott levél szerint egy casting cég keres potenciális szereplőket egy ilyen jellegű produkcióhoz.

A portál két, a neve elhallgatását kérő színésszel is beszélt, akiket állítólag castingolni szerettek volna, ám végül egyikük sem vállalta a meghallgatást. Nekik azt mondták, egy nemzetközi stábbal, illetve egy neves angol rendezővel készülő politikai krimiről van szó. A 24. hu birtokába jutott e-mail szerint egy budapesti produkciós cég székházába hívják meghallgatásra a felkért színészeket.

A portál utánajárt az állami támogatással készülő alkotásoknak a Nemzeti Filmiroda nyilvántartásában. Arra jutottak, hogy a cikkben megemlített kiadó 2021-ben regisztrált egy játékfilmet A hazugság ára címen. A projekt mellett 800 millió forintos gyártási költség szerepel, amelynek a törvény szerint 30 százalékát teheti ki az adókedvezmény formájában kapott támogatás. A nyilvános táblázat alapján a film gyártása tavaly november óta tart, a forgatást 2021. március 21-én kezdik, a befejezés dátumaként pedig október 23. szerepel.

A lap információi szerint iparági berkekben már egy ideje beszélik, hogy a filmet a 2022-es országgyűlési választások előtt tervezik bemutatni. A szerkesztőség megkereste Kálomista Gábort, aki a cikkben megemlített MEGA FILM Kft. ügyvezetője és egyik tulajdonosa, hogy a projekt kapcsán többet is megtudjon, ám az írásbeli kérdéseikre nem kaptak választ, telefonon pedig a producer azt közölte, hogy nem nyilatkozik. A castingban közreműködő másik vállalkozás ügyvezetője, is hasonló választ adott: sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy valóban készül ilyen film.

Az, hogy közvetlen állami támogatás nincs feltüntetve a projektnél, a Filmiroda egyik munkatársa szerint arra utal, hogy a szokásos állami intézmények, mint például a Nemzeti Filmintézet (NFI), vagy a közmédia (MTVA) nem vesznek részt a finanszírozásban. A 24.hu azért őket is megkereste: az NFI közölte, hogy nincs őszödi beszéd témájú filmterv, sem forgatókönyv az általuk támogatott filmek között, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., illetve az MTVA viszont nem válaszolt kérdéseikre.

Őszödi beszéd

Kevés olyan gyújtó hatású beszéd hangzott el a rendszerváltás utáni magyar politikai életben, mint Gyurcsány Ferenc elhíresült 2006-os őszödi beszéde. Az exminiszterelnök májusban elmondott meghökkentő szónoklata szeptemberben szivárgott ki, és nemcsak a választópolgárok lelkében gyújtott tüzet, hanem a főváros utcáin is.

A pártelnök-kormányfő Gyurcsány afféle felrázó szónoklatnak szánta beszédét, végül azonban hónapokig tartó belpolitikai válságot idézett elő vele, sőt, elemzők szerint ez alapozta meg a Fidesz azóta is tartó kormányzását. Legtöbben valószínűleg sosem felejtik el Gyurcsány szavait, hiszen biztos, hogy az „Elk..tuk, nem kicsit, nagyon”, avagy a „Hazudtunk reggel, éjjel, meg este” kijelentések a köznyelv részei lettek. Az elmúlt közel másfél évtizedben egymást érték a különböző összeesküvés-elméletek arról, kiknek állhatott érdekében, hogy a nem nyilvánosságnak szánt beszéd elkerüljön a sajtóhoz. Féltucatnyi név merült fel, bizonyosan azonban a mai napig sem tudni, ki szivárogtatott.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?