Belföld, Hírek

Királyként fogadták Kósa Lajost és a csengeri örökösnőt a svájci bankban

Új, érdekes információk láttak napvilágot Kósa Lajos és a csengeri örökösnő ügyében. Ezúttal a svájci találkozókról derült ki valami, legalábbis a HVG a birtokába került nyomozati iratok alapján ezt állítja.

 

 

 

 


Négyszer találkozott Svájcban Kósa lajos fideszes parlamenti képviselő a csengeri örökösnővel. Két olyan bankban is tárgyaltak, amely milliárdosok vagyonát kezeli, illetve egy ügyvédnél is jártak azért, hogy Kósa rendelkezhessen a nő állítólagos öröksége és svájci bankszámlája felett.

A részletekről maga Kósa Lajos beszélt a rendőröknek a hvg.hu által megszerzett nyomozati iratok szerint.

2016-ban a egyik legnagyobb svájci bank, az UBS épületében egyeztettek. Kósa ekkor még elhitte, hogy P. Mária egy mesés vagyon örököse. A nő azóta csalás gyanújával előzetesben van, mert 780 millió forint kölcsönt vett fel a nem is létező örökség felszabadítására.

A politikus és P. Mária a bank előtt még egy ügyvédnél is jártak azért, hogy Kósa meghatalmazást kapjon a számla feletti rendelkezésre. Ám az ügyvéd nem tudott segíteni, hanem a bankhoz irányított őket.

A bankban egy Robert B. nevű, magyarul folyékonyan beszélő bankár fogadta őket.

A HVG szerint Kósa a vallomásában azt állította, hogy próbálta megtudni Robert B.-től, milyen kapcsolat van Mária és a bank között, de a bankár a banktitokra hivatkozva nem akart elárulni semmit se, ám úgy tárgyalt a nővel, mint régi ügyfelével.

Még ugyanezen a napon Kósa Lajos a Safra Sarasin nevű privát bankba is elment Máriával. Ez a pénzintézet 165 milliárd svájci frank értékű vagyont kezel. Itt egy magyarul szintén folyékonyan beszélő Olga S. nevű nővel tárgyaltak a csengeri nő számlanyitásról. Kósa szerint exkluzív környezetben fogadták őket a bankban, amelyről egyébként azt lehet tudni, hogy ott még a svájci gazdag felső középosztály tagjai sem számítanak komoly ügyfélnek, vagyonuk aprópénz azokéhoz képest, akik ennek a privát banknak a betétesei.

„A fent említett tárgyalások (…) azt a meggyőződést alakították ki bennem, hogy örökség nincs, Mária ezzel kapcsolatos állításai hamisak és ezek után a minimálisnál is kevesebbre korlátoztam a vele való kapcsolatomat” –mondta Kósa a rendőröknek.

A svájci útról P. Mária is vallomást tett legutóbb, február 2-án: a Mátészalkai Járásbíróságon azt mondta, azért mentek a zürichi UBS bankba, mert ott Kósa meghatalmazást adott le azzal kapcsolatban, hogy „ha a hagyatékomhoz jutok, ő ebből Magyarországon mennyit fog befektetni”. A nő szerint a bankban erről felvétel is készült.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?