Belföld, Hírek

Elege lett a koronavírus-járvány miatti szigorításokból: fellázadt a börtönben a móri mészáros

Weiszdorn Róbertet azonnal megrovással „jutalmazta” a börtön igazgatója.

 

 

 

 




 

Torkig lett a járvány miatti szigorú megszorításokkal, ezért fellázadt a börtönben a móri mészárlás miatt elítélt Weiszdorn Róbert – tudta meg a Blikk.

A Kozma utcai büntetésvégrehajtási intézet egyik leghírhedtebb lakójánál akkor telt be a pohár, amikor az intézet vezetője közölte a rabokkal, hogy a pandémia végéig az udvarnak már csak egy kis részét használhatják, holott korábban az egészet birtokba vehették az elítélték.

Weiszdorn igazságérzetét annyira kikezdte a döntés, hogy fogta magát és látványosan körbesétált az egész udvaron, érintve az elzárt területet is. Tette természetesen nem maradt következmény nélkül, a börtön igazgatója megrovással „jutalmazta” a tűntető masírozást.

– A rácsok mögött töltött évek során egyfajta küldetéstudat alakult ki benne, meggyőződése, hogy ki kell állnia a többiekért is. Most már azonban ő is tudja, hogy ezt nem ilyen eszközökkel kell megtennie. Ettől az incidenstől eltekintve semmi gond nincs vele, minden idejét tanulással, saját maga képzésével tölti – közölte a Blikkel az elítélt ügyvédje, dr. Lichy József.

Információink szerint nem ez volt az egyetlen szigorítás a börtönben, a járvány a bentlakók életét, mindennapi szokásit is megváltoztatta. A kapcsolattartás vagy az internethasználat módja is megváltozott, amit nehezen vettek tudomásul a rabok.

Weiszdorn Róbert volt a magyar krimalisztika legbrutálisabb rablógyilkosságának egyik elkövetője. Társával, Nagy Lászlóval nyolc embert öltek meg 2002-ben a móri bankfiókban. A két tatabányai férfi talán azt hitte, soha nem buknak le, hiszen öt éven át nem kerültek a hatóságok célkeresztjébe. Helyettük a bíróság Kaiser Edét ítélte valós életfogytiglani börtönbüntetésre. Fordulatot egy amatőr régész hozott az ügyben, Szebenyi István, aki a tarjáni erdőben fémkeresőjével megtalálta többek között a Móron használt fegyver több részét is. Innentől felgyorsultak az események, a rendőrség elkapta a valódi tetteseket Tatabányán.

A tárgyalást csak egyikük élte meg, Nagy László ugyanis a börtöncellájában öngyilkos lett. Weiszdorn a bírái elött egy pillanatig sem tagadta a mészárlást, állítása szerint Nagy kényszerítette, hogy vegyen részt a borzalmas bűncselekményben. Utána pedig azért nem adta fel magát, mert a társa megfenyegette: ha bármit mondani vagy tenni mer, megöli őt és a családját is. Végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, s legkorábban negyven év múlva szabadulhat.

Nyelvtanulás magány ellen

Weiszdorn Róbert, aki szabad életében szobafestőként dolgozott börtönbe kerülve lázas tanulásba kezdett. Mostanra színötös bizonyítvánnyal diplomát szerzett, lelkész lett. Emellett nyelveket tanul, célja, hogy angolból és németből is nyelvvizsgát tegyen. Családja sem hagyta el, három gyermeke rendszeresen tartja vele a kapcsolatot, bár két nagyobb fia külföldre költözött, így ők csak skype segítségével tudnak beszélni vele. Legkisebb lánya azonban, aki az apja lebukásakor pár hónapos volt, rendszeresen látogatja a börtönben.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?