Életmód

20+ őszinte fénykép, mely bemutatja, milyen érzés egyedülálló apának lenni!

A köztudatban viszonylag sokszor kerülnek előtérbe az egyedülálló szülők problémái és hétköznapjai, és mivel szám szerint is az egyedülálló anyukákból van a több, a többség leginkább csak a női oldalról közelíti meg ezt a kérdéskört. Az éremnek azonban, – mint szinte minden esetben- itt is két oldala van, hiszen rengeteg egyedülálló apukának is szembe kell néznie a munka, a karrier, a háztartásbeli dolgok elvégzésén felül a gyermekek nevelésével és gondozásával kapcsolatos feladatokkal, ám őket viszonylag kevesen emlegetik a kérdéskör felbukkanásakor.

Az egyedülálló szülők történetei azonban szinte mindig összeérnek, hiszen még a legerősebb férfiak is arról számolnak be, hogy a család megélhetésének biztosítása és a jó nevelésnek az összehangolása a világ egyik legerőtpróbálóbb, legnehezebb, de egyben legszebb kihívása az életükben. Cikkünkben az egyedül álló apukák szemszögéből mutatjuk be, milyen küzdelmes, de egyben vicces elfoglaltság is az övék!

 

 

 

“A kép az első ovis nap előtt készült az intézmény bejáratánál…Annyira nehezen engedtem el az én kicsikémet, de tudom, hogy ez az élet rendje!”
“Mindent együtt csinálunk! És mindketten borzasztóan élvezzük!”
” Én voltam az első vendég a lányom körömstúdiójában!”


” Íme, így fest a mi farsangi szerelésünk! “
” A kislányom imádja a Piroska és a farkas című mesét, így hát egyedülálló apukaként nem volt más választásom, minthogy beöltöztem vele együtt! “
” Mivel az anyukája magára hagyta, a lányos dolgok helyett inkább az én fiús szokásaimat kezdte el felvenni! 🙂 “
” Minnie egeres palacsintát kért a kislányom reggelire…Ez az első próbálkozásom végterméke! “
” Egyedülálló apaként nem engedhettem meg magamnak azt a tűzoltós ágyat, amit a kisfiam kinézett magának egy gyermekbútor boltban…de elkészítettem neki a legjobb tudásom szerint! “


” Bizonyíték arra, hogyha a kislányod azt mondja: “Te is be fogsz öltözni!”, akkor be fogsz öltözni…bárminek! “
” Elkészült az első közös sminkünk! “
” A tini lányom most jutott el abba a korba, mikor már cikinek számít az a pár pihe a lábán, így borotválkozási tanácsot kért tőlem…”
” A gyermekeim tökéletes karácsonyélményéért szívesen virrasztok! “
” Kicsit vad ízlése van az én kis kincsemnek, de mit is vártunk…Apja lánya! “
” Amikor megtudtam, hogy a feleségem belehalt a szülésbe…összeomlottam. Kicsit később kétségbe estem, hogy a jól megszokott életemnek és a hobbimnak (túrázás) annyi. Aztán egy kis idő elteltével rádöbbentem, hogy nem kell félretennem a kedvenc időtöltésem, hiszen a kisfiam is kifejezetten élvezi a nagy és hosszú barangolásokat! ”
” Délutáni bolondozás a kisebbik ‘én’-nel! “
” Egyedülálló édesapa vagyok és pilótaként dolgozom. A kislányom mindenhova magammal viszem, ahová csak tudom! “
” Fiatalon lettem apa, és nagyon kicsik voltak még a gyerekek, amikor az anyjuk elhagyott engem és egyedül maradtam. Nehéz időszak most az enyém, de senkivel sem cserélnék, hisz a gyerekeim jelentik nekem a világot! “
” Így festettünk az első közös szépség-estünkön! 🙂 “
” Vannak dolgok amik nem pótolhatóak, de helyettesíthetőek! “
” Ma erőt vettem magamon, és a kislányom kérésére kipingáltam a körmeit. Frenetikus volt az öröm a részéről! “
” Ez a fotó akkor készült, mikor a kislányommal úton voltunk a bentlakásos iskola felé. Nehéz volt őt elengedni, de tudom, hogy ez a döntés az ő javát szolgálja majd a jövőben! “
” Mi vagyunk a konyha ördögei! 🙂 “
” Sokáig fent volt aznap, mert várta a fogtündért…megvártam míg elalszik és utána ezt helyeztem az éjjeliszekrényére! “

 

 

 

 

” Megkaptam életem első, professzionális pedikűrjét! 🙂 “
” Az ikreim nagyon finnyásak, én pedig így próbálok a kedvükben járni és beléjük diktálni egy-két falatot! “
” Teljesítettem a kislányom kívánságát és hagytam, hogy egy profi sminkes ismerősünk mindkettőnket kifesse! “

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?