Belföld, Hírek

Még egyetlen lélegeztetőgépet sem adott el a külügy

Még egyetlen lélegeztetőgépet sem adott el a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) – derült ki a Transparency International Magyarország (TI) közérdekűadat-igényléséből, amelyről a Hvg.hu számolt be.

 

 

 

 


A külügy több mint 16 ezer lélegeztetőgépet vett a koronavírus-járvány miatt, azonban ennek csak a töredékét használják a magyar kórházat, így felmerült, hogy felesleges gépeket külföldön fogják értékesíteni. A tájékoztatás szerint azonban eddig egy gépet sem adtak el, a TI-nak a tárca az mondta, hogy „a tárgyalások jelenleg is zajlanak, e tárgykörben közérdekű adat nem keletkezett”.

Az adatigénylésből ugyanakkor az kiderült, hogy a KKM 1,76 milliárd forintért vett favipiravir hatóanyagú gyógyszert, amely a koronavírus-betegek gyógyulását segíti, enyhíti a tüneteket. Az már eddig is tudható volt, hogy 2,8 millió darab gyógyszert Kínából, 2 milliót pedig Japánból szereztek be, az ára azonban nem. A tárca a Zhejiang Hisun Pharmaceutical kínai cégnek 1,1 milliárd forintot fizetett, a japán FUJIFILM Toyama Chemicalnak pedig 655,1 millió forintot. Az ügyletet a pekingi és a tokiói nagykövetség is segítette.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?