Életmód

16 embertípus, akivel mindannyian találkoztunk már a konditeremben

Bárki, aki valaha is járt már edzőteremben tudja, hogy itt egy teljesen más világ várja az embert, mint a konditerem falain kívül. Csak úgy, mint a természetben az állat- és növényfajok, a konditerembe járó emberek is jól elkülöníthető csoportokra bonthatók. Az alábbi listán most ezeket a legtipikusabb konditermi arcokat próbáltuk meg kategorizálni, és biztosak vagyunk benne, hogy egyik-másik figura számodra is ismerős…😜

 

 

 

1 Mr. Olimpia

Ez a típus a konditeremben éli az életét. Bármikor mész, abban az egyben biztos lehetsz, hogy ő ott van és vagy lenéző tanácsokkal ostromolja a vendégeket, vagy a terembe tévedt lányokat hajkurássza, az esetek 100%-ban sikertelenül.

2 Mr. Izzadó

Ezt a típust onnan ismered fel könnyedén, hogy hiába az emberhez nem méltó verejtékezés, ő az egyetlen a konditeremben, aki nem használt törölközőt. Így persze bármerre is jár, a kondigépeken hagyott izzadságfoltjai alapján jól behatárolható a pillanatnyi tartózkodási helye.

3 Jóga-hadsereg

Boldog tekintet, hónalj alá gyűrt matrac és mezítláb közlekedés – hiszen a testnek lélegeznie kell. Néha nem is látjuk őket, csak a nyögéseik alapján sejthetjük, hogy a közelünkben tartózkodnak.


4 Mr. Felsőtest

Ő az a srác, aki olyan felsőtesttel rendelkezik, mint egy pankrátor, a lábai mégis megragadtak egy általános iskola alsó osztályos diákjának szintjén. Ez persze nem véletlen, hisz sosem tart lábnapot, és rajta kívül mindenki jól látja az ebből fakadó problémát.

5 Az ál-egészség nagykövete

Úgy tesz, mintha életvitel szerűen az egészség jegyében élné az életét, bölcs tanácsokkal látja el a körülötte élőket, mégis edzés után vagy azonnal cigi lóg a szájából, vagy a közeli gyorsétteremben lakmározva bukkanhatsz rá.

6 Az „ez meg mi a f*szt csinál” srác

Ő csinálja a „gyakorlatot”, mégis neked fáj…mivel fingja sincs róla, hogyan is kell használni a gépeket. Sok vidám percet okoz a konditerem vendégeinek, és szent meggyőződése, hogy tudja, mit csinál.

7 A modell

Tulajdonképpen nem is a kondigépek, sokkal inkább a tükrök miatt jár terembe. Noha néha-néha igénybe veszi a konditerem által kínált eszközöket, ideje nagy részét saját maga nézegetésével tölti.

8 A perverz

Ő sem edzeni jár a terembe, pusztán ez az egyetlen hely a földön, ahol nőket hallhat nyögdécselni és izgató pózban mozogni. A guggoló lányok a napja fénypontjai, néha pedig már nekünk kínos, amit csinál.

9 A telefonmániás

Ez az a típus, aki ki tudja miért, csak a konditerem falai közt képes kapcsolatot teremteni a barátaival és a családtagjaival. Tulajdonképpen egy hatalmas telefonfülkének tartja a konditermet.

10 A jóképű edző

Kedves és rendkívül vonzó személy. Mivel nagyszerűen néz ki, ezért mindig extra pénzt adsz neki, annak reményében, hogy az izmai majd valahogy átszállnak a Te testedre.

11 Kondigép-stoppoló

Állandóan útban van és ötször annyi ideig használ egy kondigépet, mint más vendégek, mivel közben SMS-t ír, szelfizik vagy éppen a Facebookot húzogatja. Tulajdonképpen csak azért használja a kondigépeket, mert azokon tud kényelmesen hátradőlni és elhelyezkedni a telefonozgatáshoz.

12 Nyögőgép

Könnyen felismerhető, hiszen amikor kézbe veszi a súlyzókat olyan hangokat ad ki, mint akit éppen kínoznak. Sok esetben csak a fülhallgatón történő zenehallgatás jelent menekvést előle.

13 A mindenben első

Teljesen mindegy, mi történik, ő egy örökös versengésnek fogja fel a konditermet. Ha a futógépet használja, akkor megpróbál gyorsabban és tovább futni, mint a mellette lévő vendég, a súlyoknál pedig az életét kockáztatja, hogy nagyobb súlyokkal nyomjon, mint Te.

 

 

 

 

14 A testőr

Tulajdonképpen csak egy féltékeny barát, aki azért jár le a terembe, hogy meggátolja a dögös barátnőjét a férfiakkal történő kapcsolatteremtésben.

15 Notórius pihenő

Tulajdonképpen csak zenét hallgatni és filmet/sorozatokat nézni jár le a terembe. Közben persze fehérjét iszogat, de mivel nem végez fizikai edzést, ezért minden egyes látogatásával egyre kövérebben tér vissza. Nem rajonganak érte túlzottan a teremben, hiszen tőle sem lehet használni a gépeket, amíg a kedvenc sorozata véget nem ér.

16 Önjelölt szülő

Nem azért jár le a terembe, hogy eddzen, hanem egyfajta önjelölt szülőként vagy önjelölt személyi edzőként gondoskodik mások kényelméről és helyes gyakorlatvégzéséről.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?