Belföld, Hírek

Szijjártó Péter alkut kínál Joe Bidennek, és nem fog válogatni a vakcinák között

Az Orbán-kormány szeretne együttműködni az új amerikai elnök adminisztrációjával, de ehhez több tiszteletet kér.

 

 

 

 


Szijjártó Péter az Euronewsnak azt mondta, moszkvai tárgyalásain nem hozta szóba a Navalnij-ügyet, csak a kétoldalú kapcsolatokat érintő kérdések (orosz vakcina, gázszállítás) voltak napirenden. A magyar kügyminiszter az interjúban arról is beszélt, szerinte már „nincs túl nagy jelentősége” annak, hogy az Orbán-kormány annyira bízott Donald Trump győzelmében, hogy terve sem volt arra, mi lesz, ha bukik.

Mint mondta, az előző adminisztráció idején teljesen új dimenziók nyíltak meg a magyar-amerikai kapcsolatokban, abban bízik, hogy ez így is marad, ez nem rajtuk múlik. Szijjártó szerint ő nem kritizálta Joe Bident és a fiát, a demokrata politikus sértette meg Magyarországot, amikor autokráciának nevezte, de – tette hozzá – ez is csak a kampány része volt.

De nyilvánvalóan nagyobb tiszteletet kértünk Magyarország iránt e tekintetben. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy ha az új elnök Közép-Európával szeretne foglalkozni, akkor mi készen állunk együttműködni vele.

A fideszes politikus kiemelte a bizalom fontosságát, és arról is beszélt, hogy Orbán Viktornál elképzelni sem tud jelenleg demokratikusabb politikust Európában, ezért várnak több tiszteletet Amerikától, Európától. A külügyminiszter szerint semmi baj a magyar demokráciával, nem is tart attól, hogy majd  kevesebb uniós forráshoz jut az ország a jogállamisági mechamizmus miatt.

Nem válogat a vakcinák között

Az uniónak joga van kritikát mondani, de demokratikus berendezkedésünk megkérdőjelezése elfogadhatatlan. Ezt már a csütörtökön megjelent Mandinernek mondta Szijjártó Péter. A  külügyminiszter a hetilapnak elárulta,saját magát és családját azzal a vakcinával oltatja majd be, amelyiket jóváhagyja a magyar hatóság.Ő nem fog válogatni.

Egyesek politikai kérdést csinálnak az oltásból, de én arra buzdítanék mindenkit, hogy ezt hagyjuk a szakemberekre. Akiknek megvan erre a tudásuk és a felhatalmazásuk, azok döntsék el, melyik a jó vakcina.

Az a cél, hogy minél gyorsabban minél több biztonságos és hatékony oltó­anyag legyen az országban.

A koronavírus miatt mindennap meghal száz-százötven ember, és a gazdaság naponta tíz-tizenöt milliárd forintnyi kárt szenved el a korlátozások miatt. Ez azt jelenti, hogy ha csak egy nappal előre tudjuk hozni a védettség kialakulását, akkor ennyi embert meg tudunk menteni, és ennyivel kevesebb kár éri a gazdaságot.

A külügyminiszter szerint az unió a vakcinabeszerzésnél, ha  gyorsabb, talpraesettebb, határozottabb elérhette volna, amit a britek, az amerikaiak, az izraeliek. Most mindenki oltóanyagot akar, nehéz a helyzet, mert az igény óriási, a kínálat kicsi,

olyan keresleti piac van, amely a normál piaci körülményeket teljes mértékben zárójelbe teszi.

A külügyminiszter szerint az orosz és a kínai vakcináért is óriási a verseny, a kínai Sinopharm oltóanyagának jóváhagyása a magyar szakembereken múlik, ha hatásosnak, biztonságosnak ítélik és megadják az engedélyt, ő abból próbál minél többet vásárolni.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?