Belföld, Hírek

Rács mögött van M. Richárd

Megtörtént M. Richárd letartóztatása a Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő baleset okozójának ügyében – tudatta a Fővárosi Főügyészség az Indexszel.

 

 

 

 


A Fővárosi Főügyészség január 18-án indítványozta M. Richárd előzetes letartóztatását, azzal az indokkal, hogy nem várható jogkövető magatartás a vádlottól. Akkor M. Richárd nem vett részt a tárgyaláson – egészségügyi okokra hivatkozva: barátnője koronavírusos lett. Távmeghallgatáson döntöttek a letartóztatásáról.

A vádlott szilveszterkor egy budapesti étteremben a korlátozások ellenére bulit tartott és drogot is használt a gyanú szerint. A nyomozó hatóság kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja arra enged következtetni, hogy a vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat, ettől a büntetőeljárás ténye és az enyhébb kényszerintézkedés sem tartja vissza – írta akkor az ügyészség közleményében.

Rab Ferenc ügyészségi sajtószóvivő most az Indexet arról tájékoztatta, hogy a letartóztatás megtörtént, noha a nem jogerős döntés ellen fellebbeztek, ez nem adott lehetőséget arra, hogy ne hajtsák végre a bíróság döntését.

A fellebbezésről várhatóan egy héten belül dönt a Fővárosi Ítélőtábla. Ezen a döntéshozatalon nem csupán M. Richárd letartóztatása ügyében dönt a háromfős bírói tanács, hanem M. Richárd egyik védőjének kizárásáról is – írja a lap.

Mint ismert, a Dózsa György úti, halálos baleset kapcsán M. Richárdot tavaly ősszel nem jogerősen négy év fogházra ítélték és végleg eltiltották a vezetéstől. Előzetesbe nem került, csak házi őrizetbe. Onnantól M. Richárd sorra szegte meg a törvényeket: Egy hét múlva már jogosítvány nélkül vezetett, két hónapra rá edzőterembe ment – nem is lehetett volna a korlátozások miatt, ráadásul neki otthon kellett volna lennie a házi őrizet miatt. A bíróság ezek után az ügyészség javaslata ellenére még tovább könnyített a helyzetén: Budapestet és Pest megyét nem szabadott elhagynia csak, és annyi kötelezettsége volt, hogy heti kétszer jelentkezzen a rendőrségen.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?