Életmód

20+ megjósolhatatlan gyerekkérdés, amitől még a Google kereső is kiakadna

A gyermekek életük első éveiben nagyon sajátos módon érzékelik a világot. Például: hússzor is mondhatjuk a gyermekünknek, hogy ideje fogat mosni, de akkor is el fogja felejteni lefekvés előtt. Ez nem meglepő persze, a gyerekek ugyanis arra koncentrálnak, ami valóban érdekli őket. A világgal és annak létezésével kapcsolatos információk elsajátításának legjobb módja pedig, ha kérdéseket intéznek hozzánk, vagyis a felnőttekhez. A gond csak az, hogy némelyik ilyen gyerekkérdés még az akadémikusokat is képesek lennének összezavarni.

 

 

 

  • A húgom tegnap feltette a kérdést: „Ha a Hattyúhercegnő terhes lesz, akkor tojást rak vagy csecsemőt szül?”. Sokáig nem tudtam utána aludni. © palnom6 / Twitter
  • Rájöttem, hogy valami nincs rendben az életemben, amikor az öcsém megkérdezte: „Miért írsz annyi „hahaha”-t és nevetős szmájlit, mikor nem is nevetsz?”. © ktvsktvs / Twitter

  • Egyszer a 6 éves lányomnak segítettem tanulni a mellékneveket. Párosítani kellett őket, és a „bagoly” szóhoz érkeztünk, aminek a párja értelemszerűen a „bölcs” melléknév volt. A lányom ekkor megkérdezte tőlem: „Apa, miért döntöttünk úgy, hogy a baglyok bölcsek? Nyilvánvaló, hogy hülyék. Alszanak, amikor mindenki ébren van, és ébren vannak, amikor mindenki alszik.” © Vipin Saboo / Quora
  • Az öcsém ma megkérdezte: „Anya, hogy tudtál három gyereket szülni, ha mindkét szülő 23 kromoszómát ad, és csak 46 kromoszómád van?” © GoddessEpatage / Twitter

  • A 3 éves unokaöcsém egyszer megkérdezte, hogy elvehet-e engem feleségül. Azt válaszoltam: „Nem, már van barátom”. Egy pillanatig elgondolkodott, majd így szólt: „De van robogóm.” © GoddessEpatage / Twitter
  • A kisöcsém tegnap megkérdezte anyánktól: „Miért szülnek a felnőttek gyerekeket? Hogy a vezetéknevük ne tűnjön el, ha meghalnak?” :)) © michelleDbelle / Twitter
  • Párbeszéd a fiammal:
    – Apu, Te mikor fogsz meghalni?
    – Nem tudom. Remélem, soká.
    – Nos…ha te és anya is meghalsz, új szülőkre lesz szükségem.
    – Állj…mi van?!
    – Szeretlek titeket meg minden, de túl kicsi vagyok a tűzhely használatához.
    Még csak 4 éves, és máris ennyire pragmatikus. © ClamJuicer / Reddit



  • Fiatalkoromban életmentőként dolgoztam a tengerparton. Egy kisfiú a vízbe rúgta a labdáját, majd az anyja azt mondta: „Talán, ha egy csinos életmentőt megkérsz, visszahozza neked a labdát.” Ezután a fiú a szemembe nézett, majd megkérdezte: „Hol van itt csinos életmentő?!” © ClamJuicer / Reddit
  • A legfiatalabb öcsém egy random idős nőnek: „Váó! Hogy lehetsz ennyire ráncos?!”. © lsunicor / Twitter
  • A kollégámnak most született meg a második gyermeke. Miközben etette, a 4 éves lánya megkérdezte tőle, hogy ,,a babák miért nem ihatnak tejet az apukák melléből?!”. Nem emlékszem már rá, hogy mit válaszolt, túl hangosan nevettem. © Carlie_Veenhuis / Twitter
  • Amikor a lányom 3 éves volt, hoztam neki hamburgert a Mekiből. Étkezés után a közben leesett szezámmagokat nekem adta, majd megkérdezte, hogy elültethetjük-e őket a hátsókertben hamburgertermesztés céljából. © Blipblipbloop / Reddit
  • A lányom ma megkérdezte, hogy a KFC miért feccölt annyi energiát rá, hogy ilyen részletes fejet tegyenek egy pálcika testű emberre. Most végem van.

KFC Fej

  • Arckrémmel kenegettem magam, gyerek kérdezte:
    – Miért csinálod ezt?
    – Hogy ne legyek olyan öreg.
    – Szóval ettől nem öregszel?
    – Dehogy is drágám, mindenki öregszik.
    – Ha így is úgyis öregszel, akkor miért leplezed? © LionPhoenix / Reddit
  • „Miért csak egyik lábunkkal lépünk előre séta közben? Miért nem mindkét lábunkkal egyszerre?”
    Nyilvánvaló, hogy a 3 éves lányom még nem felejtette el, hogy előző életében kenguru volt. © Mashabezmedved1 / Twitter
  • Templomból mentünk hazafelé egy esős napon. A buszra felszállva a fiam észrevette, hogy párás az ablak. Megkérdezte, hogy miért, de mivel nem tudtam volna érthetően elmagyarázni a kondenzáció folyamatát egy 6 éves gyereknek, és elég fáradt is voltam, ezért csak annyit mondtam: „Biztos beesett az eső”. A fiam azonnal közbevágott: „Nem, apa. Tévedsz. A busz izzad. Nem látod, hogy siet?” © Hareesh Ramasubramanian / Quora

  • Kinyitottam a fehérítős palackot, mire az unokaöcsém megkérdezte:
    – Hogy nyitottad ki? Próbáltam, de nekem sehogy nem sikerült.
    – Hát tudod ez azért van, mert gyerekbiztos kupakja van. A gyerekek nem tudják kinyitni.
    Az unokaöcsém meghökkenve nézi az üveget:
    – Jó-jó, de honnan tudta, hogy gyerek vagyok?! © azedi / Twitter
Bónusz: sosem növünk fel igazán.
  • Egy barátom mesélte, hogy a fia pánikba esett és felhívta őt telefonon, hogy magyarázza el, hogyan lehet megfőzni a lábasból kilógó spagetti másik felét. A fia 21 éves. © Lora020563 / Twitter

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?