Érdekes, Külföld

A világ 7 országa, ahol a fodrászatok látogatása nagy meglepetés lehet egy turista számára

Amikor fodrászhoz megyünk, általában tudjuk, hogy mire számíthatunk: elmagyarázzuk a fodrásznak, hogy milyen frizurára vágyunk, leülünk a székre, aztán reménykedünk benne, hogy a fodrász megértette az elképzeléseinket, és a végén olyan haj fogad majd minket, amilyet szeretnénk. Vannak azonban olyan országok a Földön, ahol a hajvágás folyamata némileg eltérő, és például fültisztítással, vagy fejmasszírozással jár.

 

 

 

1 Kína

Kinai fodraszat

  • A kínai Xiamen fodrászataiban a köpenyeknek speciális ablakaik vannak, hogy az ügyfél hajvágás közben telefonozhasson.
  • A kínai fodrászatokban a hajmosás és a fejmasszázs ingyenes – a költségek már alapból benne vannak az árban. Az eljárás hosszú, alapos és kellemes, de nem kell attól tartanunk, hogy emiatt megugrik majd a számla végösszege. Többnyire férfi fodrászok dolgoznak, kevés női fodrász van, és nem maguk a fodrászok mossák meg az ügyfelek haját – erre külön emberük van.
  • Nem minden fodrász vállal külföldi ügyfeleket: a nyelvi akadály miatt ugyanis könnyen félreérthetik egymást, és nem biztos, hogy végül azt kapja majd a vendég, mint amit szeretett volna, ezért pedig nem akarnak felelősséget vállalni.
2 Japán

Japan fodraszat

  • A japán szalonokban végzett hajmosás közben egy szalvétát helyeznek az ügyfél arcára. Ennek célja, hogy a vízcseppek ne rontsák el a sminket.
  • Néhány tokiói fodrászatban a szokásos magazinok helyett iPad-ek vannak kirakva, az ügyfelek ezzel üthetik el a várakozással töltött időt.
  • Hajfestéskor az ügyfél füleire apró „sapkákat” húznak, amik megakadályozzák, hogy elszínezze a fülüket a festék.

3 Vietnám

Vietnami fodraszat

  • Meglepő, hogy Vietnámban nem kell sokáig keresni a fodrászatokat, a legolcsóbb borotválkozási vagy hajvágási szolgáltatások közvetlenül az utcán is elérhetők. Természetesen egy komplex színezést vagy formázást már nem lehet elvégezni ilyen körülmények között, de a szimpla hajvágás nagyon olcsó és egyszerű így.
  • Meglepően olcsón dolgoznak a fodrászok Vietnámban. Például egy férfi számára a hajvágás, borotválkozás és arctisztítás alig 5 dollárba kerül.
  • A helyi fodrászatok szolgáltatásai közé tartozik továbbá a fültisztítás, ami elég kellemetlen és fájdalmas lehet, ha mások végzik, mégis a helyi emberek sorban állnak ezért.
4 India

Indiai fodraszat

  • Indiában a fodrászatok nemcsak a hajvágásról vagy formázásról szólnak. Az itteni intézmények a társadalmi élet fontos részét képezik, ezért ne lepődj meg azon, ha a melletted ülő székben egy öreg indiai ember ül, akinek nem is vágják mondjuk a haját, csak meccset néz a tévében.
  • A fodrászatok szolgáltatásainak köre itt szélesebb, mint azt megszoktuk – a szalonokban például mellkas vagy hátszőrt is borotválnak.
  • Az indiai fodrászok remekül értik a dolgukat. Meglehet, hogy a középkategóriás szalonokban nem állnak rendelkezésükre luxus ollók vagy gépek a munkához, a fodrászok mégis mesterien végzik a dolgukat a rendelkezésre álló eszközök segítségével.
5 Franciaország

Francia fodraszat

  • Hajmosás közben a fodrász megkérdezi, hogy szeretnél-e sua-t. Ha nem akarsz extra 10-20 eurót fizetni a végén, akkor jobb visszautasítani, ez ugyanis a balzsamozást jelenti, ami általában nincs benne a hajvágás és mosás árában.
  • Bizonyos szalonokban a háziállatokat is bevihetjük magunkkal. Ilyenkor a kutyák például közvetlenül a gazdi lábánál ülve várhatják meg a hajvágás végét.
6 Dél-Korea

Del koreai fodraszat

  • Amíg a fodrász a hajad vágásával foglalkozik, általában felajánlanak egy párnát, ami a térdre téve megkönnyíti a telefonozást.
7 Nepál

Nepali fodraszat

  • Ha egy olcsó nepáli fodrászatban borotválkozást kérünk, akkor jobb ha felkészülünk, hogy klasszikus borotvapengével fogják végezni – gyorsan, hatékonyan. Közvetlenül a borotválkozás után a kölni felvitele előtt a bőrt egy timsóval dörzsölik át – erre a bőrirritáció csökkentése végett van szükség.
  • Minden hajvágás után biztos, hogy kapunk egy fej és nyak masszázst. Ez meglepően durva tud lenni, és a turisták nem mindig vannak rá kellően felkészülve. Ha nem bírjuk a fájdalmat, akkor jobb, ha illedelmesen visszautasítjuk az ilyet.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?