Életmód, Igaz történetek

15 bámulatos történet, ami bizonyítja, hogy a karma létezik

A karma az ok és okozat közötti viszony törvénye. Már az ősi hindu és buddhista tanításokban is szerepelt, ám semmilyen tudományos alapja sincs, ezért a tudósok csak a „megtorlás” vallásos fogalmaként emlegetik. Akár hiszünk benne, akár nem, az az egy biztos, hogy valamilyen formában az emberek mindig visszakapják az élettől azt, amit ők tesznek másokkal. Néha meglepően gyorsan.

 

 

 

  • A szüleim egy szörnyű váláson mentek keresztül, amikor anyám terhes volt velem. Apám  könnyedén kilépett az életünkből, mivel gazdag volt, hatalmas háza volt, nagy öröksége és sikeres üzletei. Anyámnak egy fillért sem hagyott. Minden nap kerékpárral a parkon keresztül megyek az iskolába, és egyszer láttam ott egy padon alvó hajléktalan férfit. Az apám volt. Nem ismert fel engem, de én pénzt adtam neki. A következő 2 hónapban minden nap élelmet és aprópénzt vittem neki, aztán egyszer csak eltűnt. Csak a gyűrött műanyagpoharat találtam a helyén, amit mindig szorongatott. Hazavittem emlékbe. A karma hamarabb utolérte őt, mint gondoltam. @ Rose Cruz / quora
  • Életem első párkapcsolatában történt. Egy irodában dolgoztunk a lánnyal, nagyon szerettem őt. Egy nap vacsorázni hívtam és ő igent mondott. Idővel nagyon elmélyült a kapcsolatunk, már a házasságot terveztük. Aztán a barátnőm egyszer csak megváltozott, és viszonya lett egy másik sráccal a hátam mögött. Végül elhagyott, amit elég nehezen dolgoztam fel. Nemrégiben egy közös barátunk mondta, hogy a srác, akivel most együtt van, folyamatosan csalja őt és rosszul bánik vele. Bumm! A karma végül mindent visszaad. @ismeretlen szerző / quora
  • Egyszer régen egy tinédzser elmenekült otthonról, hogy India másik oldalán, egy nagyvárosban kezdjen új életet. 30 éves korára 2 diplomája volt, és folyamatosan kapta a jobbnál-jobb meghívásokat nagy médiavállalatoktól. Ő azonban nem volt hajlandó sehova sem menni, a saját cégében dolgozott. Az elkövetkezendő 30 évben végig keményen dolgozott, hetente főzött ételeket a munkásoknak, a cég profitjából pedig az alkalmazottak gyermekeinek tanulmányait támogatta.
    2018-ban stroke-ot kapott és nem tudott dolgozni, de a gyár összes alkalmazottja több mint egy hónapig ingyen dolgozott, így nemhogy nem volt veszteséges a cég, de még többlet profitot is hozott. Ez az ember azóta is úgy kel fel reggel az ágyból, hogy nagyon hálás azért, hogy nem hagyta, hogy rossz útra csábítsa őt az élet. Ez az ember az apám. @Rohan Kamath / quora

 


  • Pincérnőként dolgoztam egy étteremben. Egy nap egy család evett nálunk. Amikor fizetniük kellett, kiderült, hogy hiányzik egy kis készpénz a számlához. Kölcsön adtam nekik. A közelmúltban elvesztettem az útlevelemet, a személyigazolványomat, és a bankkártyámat. Már épp elfogyott a készpénzem, amikor az étterem menedzsere felhívott, hogy valaki egy borítékot hagyott nekem. A családnak kölcsönadott összeg volt benne és egy üzenet: „Köszönjük a kedvességét!”. Ezt jelenti a karma. @Vinaya Keerthi / quora
  • Simon, a legjobb barátom és én ugyanarra az állásinterjúra lettünk behívva. Minden jól ment, míg a toborzók meg nem kérdezték, hogy szerintünk melyikünk alkalmasabb a pozícióra. Én egyből a barátomat javasoltam, mivel tudtam, hogy jobban szüksége lenne a munkára, mint nekem. A barátom magát ajánlotta és váratlanul minden lehetséges módon rágalmazni kezdett engem. Annyira megdöbbentem, hogy felálltam és elmentem. Pár órával később felhívtak és mégis inkább nekem adták az állást. Simon azóta sem bocsájtott meg nekem. © Isabelle / quora
  • Az emeletes házban ahol lakom, minden lakás az első emeleten lakó személyé, a többiek csak bérlik. Egyszer egy család érkezett a második emeletre. Nem voltak gazdagok: visszafogottan éltek, a gyerekük pedig folyamatosan sírt, ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy elűzi őket és más bérlőket keres. A kauciót sem adta vissza nekik. Egy héttel később egy fa dőlt közvetlenül a kocsijára. Egyik másik autó vagy ember sem sérült meg a közelben, csak a kocsija. A karma nyilvánvalóan tette a dolgát. @Raghav Negi / quora

  • Fiatalon gyereket szültem egy férfinak. Nem voltam elégedett a kapcsolatunkkal, ezért elhagytam őt, és férjhez mentem valaki máshoz. Állandóan hívogatott és követelte, hogy láthassa a gyermekünket. Nem akartam bajlódni ezzel, ezért legtöbbször leráztam és elutasítottam őt. Nagyon nehéz volt, amíg a lányom fel nem nőtt. Egy napon aztán a férjem bejelentette, hogy elhagy a legjobb barátnőmért. Felhívtam a barátnőmet és kértem, hogy adja vissza a férjem, de ő csak nevetett. Ebben a pillanatban egyértelművé vált számomra, hogy a karma megbüntetett: rosszat tettem, és ez lett érte a büntetésem. @ ismeretlen szerző / quora
  • Egy évvel ezelőtt egy srác megkérte a kezem. Találkozott apámmal, sokat beszélgettek, és mindketten elégedettek voltak egymással. A srác azonban hirtelen meggondolta magát, és úgy döntött, hogy gazdagabb menyasszonyt keres. Én egy szegény családból származtam, és a családi szokások rendkívül fontosak voltak nekünk. Pár évvel később hallottam, hogy a srác élete mélyrepülésbe kezdett, már nem volt többé gazdag és a nő, akit feleségül vett, elhagyta őt. A karma senkit sem kerül el. © Anjali Kriplani / quora
  • Néhány nappal ezelőtt sorban álltam a banknál. Előttem egy fiatal, kollégista lány állt, egy félig érmével teli befőttes üveggel. Még viccelődtem is vele, hogy jobb lett volna először teljesen megtölteni, mielőtt beváltja. Amikor ő következett, csak annyit mondott, hogy sürgősen fel kell tennie a számlájára ezt a pénzt. Nagyjából 5 dollár lehetett, nem több. Nagyon megsajnáltam, ezért ott helyben odaadtam neki 50 dollárt. Ma este a kávézóban pontosan 50 dollár borravalót hagyott nekem egy vendég, miután 49 dollárért rendelt. Pontosan annyit, mint amennyit átutaltam a lánynak. @ Deric Wortham / facebook

  • A karma megmutatta, hogy hosszú éveken át tévesen ítéltem el édesanyámat. Gyerekkoromban nyaralni voltunk, és eltévedtem tőlük. Egy rendőr talált végül rám, és odavitt az állomásra, ahol anyámék vártak. Anyám odarohant hozzám, de ölelés helyett megpofozott. Azóta is mindig felhoztam neki ezt.
    Évek teltek el, megházasodtam és gyereket szültem. Amikor a családommal vásárolni mentünk, a lányom elveszett egy bevásárlóközpontban. Fél órával később egy eladó hozta őt oda hozzám, és hirtelen minden aggodalmam haragba csapott át: felemeltem a kezem, és már készültem megpofozni, de anyám visszatartott. Könnyek voltak a szemében. Ma végre megértettem őt. @Sarabjeet Kaur / quora

  • 2011-ben találkoztam egy gyönyörű lánnyal. Orvostan-hallgató volt, az osztály legjobbja. Belém szeretett. 2 hónapig randiztunk, és egész jól alakultak a dolgok, de közvetlenül a vizsgája előtt szakítottam vele, és valószínűleg emiatt végül nem sikerült neki. Egy évvel később ugyanezt megismételtem egy másik lánnyal. Őt is dobtam egy fontos esemény előtt.
    2016-ban őrülten beleszerettem egy harmadik lányba, épp, amikor a nemzetközi képesítésemet próbáltam megszerezni. Nemsokkal később szakított velem, és elhagyott valaki másért. Összetört a szívem. Most készülnöm kellene a jövőmet meghatározó vizsgákra, de egyszerűen nem tudok koncentrálni. Rájöttem, hogy milyen tisztességtelen voltam azokkal a lányokkal szemben, de már semmit sem tudok jóvátenni. @ ismeretlen szerző / quora
  • Volt egy kollégánk, aki híresen szerette elvenni más emberek holmijait. Tollakat, vonalzót, stb. – de nem kérte el őket, csak egyszerűen elvette. Egy nap érdekes leckében volt része. Mindenki tudja rólam, hogy teafiltereket szoktam tenni a cipőmbe, mert ez segít elvenni a lábszagomat.
    Egy nap a már használt teafiltereket az asztalomon hagytam, majd elmentem. Mire visszajöttem, az ominózus kolléga közölte, hogy talált két teafiltert az asztalomon, és főzött belőle magának egy teát. Jó teázást kívántam neki, majd kivettem a cipőmből az éppen benne lévő filtereket, és megmutattam neki, hogy én mire szoktam használni ezeket. Szegény fickó majdnem elhányta magát. © TommyAngelo1911 / pikabu

 

 

 

 

  • Tegnap munkából hazafele menet hatalmas dugóba kerültem. Az egyik autós úgy döntött, hogy a leállósávban előzi ki a sort, de pechére az egyik dugóban álló autó épp egy rendőrautó volt. Azonnal leállították, és rajta kívül még 3 ilyen autóst, akik úgy gondolták, hogy a gyorsabb utat választják. @ Pchelovod / pikabu

  • Egyszer tesi óra után az öltözőben ökörködtünk, és szívatásból kidobtam valakinek a pulóverét az ablakon. Amikor hazaértem, megláttam, hogy nincs meg a pulóverem, így hát visszamentem az iskolához. A kidobott pulóver most is ott volt, épp egy pocsolyába esett. A színe és az alakja is hasonló volt, ezért összeszedtem és hazavittem. Utána soha többé nem csináltam ilyet. Jó lecke volt. @nickaloha / pikabu
  • Lemondtam az esküvőmet, noha a családom és a barátaim is ellenezték a döntésemet. 3 hónapba telt, míg meggyőztem a szüleimet, hogy igazam volt. A bátyám ekkor belépett a Facebookomba, és talált néhány képet, amin szórakozok a haverokkal, majd szétküldte őket a rokonoknak, mondván, hogy azért mondtam le az esküvőt, mert ilyen lézengő életet akarok élni.
    A szüleim ismét minden haragjukat rám szabadították, de kis idő múlva ismét mindent megbeszéltem velük. Nemrégiben megtudtam, hogy a bátyámmal szakított a menyasszonya, mert belépett a Facebookjára és látott néhány kellemetlen fotót. Voilá, a karma mindenkit utolér.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?