Belföld, Hírek

Az ellenzéki összefogás közzétette leendő kormányzásuk alapelveit – ezt ígérik, ha nyernek 2022-ben

Mint ismert, hat ellenzéki párt – a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd – nemrégiben bejelentették: közösen, összefogásban indulnak a 2022-es országgyűlési képviselőválasztáson a jelenlegi kormánypártok ellen. Ma pedig közzétették közös kormányázásuk alapelveit, arra az esetre, ha megnyernék a választást és kormányra kerülnének.

 

 

 

 


A demokrata ellenzéki szövetség pártjai döntöttek a közös kormányzás 6 alapelvéről – írta Facebook-oldalán a Párbeszéd Magyarországért, ahol – és a többi, a szövetségben lévő párt oldalán is – élő közvetítésben mondták el, mik lennének kormányzásuk alapjai:

 

A demokratikus ellenzéki szövetség pártelnökei bemutatják a közös kormányzás alapelveinek 6 pontját.

A demokratikus ellenzéki szövetség pártelnökei bemutatják a közös kormányzás alapelveinek 6 pontját.

Posted by Párbeszéd Magyarországért on Tuesday, January 5, 2021

Jakab Péter, a Jobbik elnöke azt mondta: az új kormány az Orbán rendszernek vet véget és egyben jobb Magyarországot épít. A legfontosabb alapelv, hogy az egyesült pártok megteremtik a társadalmi békét, véget vetnek a gyűlölködésnek. Ennek garanciája maga az összefogás, mert ők nem azt keresik, ami különbözik, hanem amiben hasonlítanak, ezért köthette össze az összefogás jobb- és baloldalt, szocialistát, liberálist.

Fekete-Győr András (Momentum) azt mondta, jogállamot fognak építeni, amiben a kormány szolgálja az embereket és nem fordítva, szabad tudománnyal, oktatással, művészetekkel, véget vetnek az oligarchák hatalmával és leszámolnak a korrupcióval, bűn nem maradhat büntetlenül. Egyenlő jogok és egyenlő kötelezettségek illetnek meg minden magyart.

Az LMP részéről Schmuck Erzsébet arról beszélt, mi vagyunk az utolsó generáció, melynek még saját kezében van a sorsa. Cél a hosszú távú gondolkodás, minden döntés a jövőbetekintő lesz, és a fentarthatóságot fogja szolgálni. A migrációnál az igazi okokat kell kezelni, de a bevándorlást a nemzeti kormány kezében akarják tartani, fellépnek az illegális migráció ellen.

Párbeszéd: Igazságos újraelosztási rendszer és értékalapú társadalom, mindenki számára elérhető ingyenes egészségügy, kultúra, kiváltságok nélküli társadalom, ahol az elesettek is emberhez méltó életet tudnak élni. ilyen országért fognak dolgozni, ahol a férfiak és a nők ugyanazért a munkáért ugyanannyi pénzt kapnak.

MSZP, Kunhalmi Ágnes: A szolidáris, igazságos Magyarország megteremtésén fognak munkálkodni, ehhez az igazságos gazdaság is szükség lesz, illetve a méltányos, szabad oktatás. Tisztességes munkáért tisztességes bér, tisztességesen ledolgozott életért tisztességes nyugdíj járjon. A magyar béreknek el kell érniük a nyugati szintet. A kis- és középvállalkozásokat stratégiai partnernek kell tekinteni. A munkaügyi törvényeket átalakítják, a dolgozók védelmében.

DK, Gyurcsány Ferenc: Magyarország európai ország. Az Unió nem tökéletes, de a történelmi választási lehetőségek közül a legjobb és a legfontosabb. A jó választás, hogy maradjunk Európában, de nem másodlagos állampolgárként. Hazafias, európai kormánnyal.

A pártvezetők ezután aláírták közösen a közös kormányzás alapelveit tartalmazó dokumentumot.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?