Belföld, Hírek

Orbán Viktor első interjúja 2021-ben: az év eleje nyomorúságosnak tűnhet, újabb fertőzési hullám indulhat

Első interjúját adta Orbán Viktor vasárnap, a Kossuth Rádióban. A Vasárnapi Újság című műsorban az oltási tervről is beszélt a miniszterelnök.

 

 

 




 

Mint ismert, a Nemzeti Népegészségügyi Hatóság közzétette azt a tervet, ahogy ők képzelik a magyarok tömeges, koronavírus elleni beoltását. Ebben nem szerepelnek a 18 év alattiak, és az sem tiszta, hol helyezkednek el azok, akik regisztráltak az oltásra a kormányzati vakcinainfo oldalon.

Orbán Viktor az oltással kapcsolatban vasárnap reggel azt mondta a rádióban, hogy Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba. A kormányfő hangsúlyozta, jelenleg 35 ezer ember beoltására alkalmas vakcina áll rendelkezésre, amelyet a kormány oltási terve alapján az orvosok és más, az egészségügyben dolgozók kapnak meg elsőként.

Kiemelte, amennyiben hirtelen több millió vakcina állna rendelkezésre, akkor azok beadása a több mint tízezer választási helyszínen történhetne meg, az állampolgároknak tehát oda kellene menniük, ahol szavazni szoktak.

Orbán Viktor megjegyezte ugyanakkor, mostani tudásuk szerint nem várható rövid időn belül több millió vakcina, mivel jelenleg a gyártók sem tudnak megbízható szállítási mennyiségeket és időpontokat mondani.

Magyarországon a kínai és az orosz oltóanyaggal is foglalkoznak, a miniszterelnök szerint az orosz oltóanyag jó, csak kevés van belőle, a kínaiból több van, és a magyar szakembereknek kell döntést hozniuk arról, hogy elfogadjuk-e a kínai vakcinát.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyi vakcina várható még, Orbán Viktor nem sok biztatót mondott. Úgy fogalmazott:

„Ha sok van, sokat oltunk, ha kevés érkezik, keveset oltunk, de féket kell szabjunk a fantáziánknak, hogy mi lenne jó.”

Mit hoz 2021?

A kormányfő úgy fogalmazott, „nagy idők kapujában állunk”, és az új évtizednek már az első éve is fantasztikus lehet, még akkor is, ha az első pár hónapja „nyomorúságosnak” tűnik is majd a korlátozások miatt.

„Hihetetlen gyorsasággal állunk majd emelkedő pályára: a világgazdaság is könnyen lehet, hogy korábban nem látott méretű növekedésnek indul, (…) a magyarnak pedig még gyorsabbnak kell lennie” – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, olyan dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer, amit ma még kevesen értenek.

Kiemelte, ez egy digitalizált, a saját hulladékát is feldolgozni képes, úgynevezett körforgásos gazdaság lesz radikálisan lecsökkentett szén-dioxid-kibocsátással, teljes foglalkoztatással és az EU nyugati felénél érzékelhetően gyorsabb növekedéssel.

Az emberek is gyarapodni fognak, nagyobb otthonokban élnek és több gyermeket vállalnak – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, az évtized végére a magyar gazdaságnak el kell érnie, hogy a külföldön befektető magyar vállalkozások hazahozott profitja elérje azt az összeget, amelyet a Magyarországon működő külföldi cégek kivisznek az országból.

A miniszterelnök kijelentette, válság idején a baloldal általában az adóemelésben látja a megoldást, de ő nem hisz ebben a gondolkodásmódban.

Válságban adót kell csökkenteni, az államnak és az önkormányzatoknak egyaránt, sőt a bankoknak is be kell szállniuk a hitelfizetési moratórium meghosszabbításával – mondta, hozzátéve, „itt most mindenki vállal valamit”. Megjegyezte, nem minden önkormányzat érti meg az adócsökkentés jelentőségét, pedig a vállalkozások csak akkor képesek több embernek munkahelyet adni, ha minél kevesebb közteher van a vállukon.

 

 

Kiemelte, a vállalkozásokat kell abba helyzetbe hozni, hogy minél több embernek munkát tudjanak adni.

A kormányfő szólt arról is, a válság első és második hullámában is sikerült megőrizniük a munkahelyeket, amit az is mutat, hogy most mintegy 60 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel korábban, a járvány kitörése előtt; a munkanélküliségi statisztikákban pedig továbbra is csak Csehország és Németország előzi meg Magyarországot.

Orbán Viktor a munkahelyek megőrzéséhez hasonlóan fontosnak nevezte, hogy az országnak egyetlen nagy tervéről sem kellett lemondani a járvány miatt. Példaként említette a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítását, valamint a családtámogatási, otthonteremtési programok folytatását.

Jön a harmadik hullám?

A koronavírus-járvány második hullámát „megfékeztük”, és most az a feladat, hogy ne tudjon elindulni egy harmadik hullám – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő a második hullámról úgy fogalmazott, „sikerült leszorítanunk, ha még nem is semlegesíteni, de most már földharc van, (…) levittük a birkózószőnyegre”.

Orbán Viktor nehéz kérdésnek nevezte, hogy a vakcina érkezése előtt lehet-e lazítani a korlátozásokon, mivel ha nem érkezik meg időben az oltóanyag, akkor egy újabb fertőzési hullám indulhat.

„Nyitni is szeretne mindenki, nagy bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk ettől a nyomorúságtól, ugyanakkor, ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – mondta.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?