Érdekes, Történelem

Ilyen volt az ókori világ 7 csodája az építésük után

Amikor napjainkban utazási célpontot választ magának az ember, általában az interneten látható képek és ajánlások alapján indul el, hiszen így megismerheti, hogy milyen különféle lehetőségek várnak rá a bolygó különböző pontjain. Amikor azonban még nem volt internet, sem közösségi média, és csak útmutatók, illetve versek, az emberek például az ókori világ hét csodájának listájáról tájékozódtak a világ látnivalóiról, melyet feljegyzések szerin Szidóni Antipatrosz tett közzé először az egyik i. e. 2. században írt epigrammájában. Mára az ókori világ 7 csodájából pusztán a piramisok maradtak fenn, de a Budget Direct vállalat által készített fotórealisztikus 3D modellezésnek köszönhetően most megnézhetjük, hogy milyenek is voltak az ókori világ csodái a fénykorukban.

 

 

 

1 Rodoszi Kolosszus

Rodoszi Kolosszus 1

A Héliosz napistent ábrázoló 30 méteres szobrot 12 évig építették, főként azokból a beolvasztott fegyverekből, amiket a rodosziak a makedónokon aratott győzelmük után szereztek. A Mandraki kikötőben felállított szobrot úgy helyezték el, hogy a hajók áthaladhassanak a lábai között. Hatalmas mérete ellenére a Rodoszi Kolosszus nem bírta sokáig: 56 évvel a megépítése után egy földrengés súlyos károkat okozott benne, majd az arab invázió teljesen elpusztította.

2 A gízai Nagy Piramis

A gizai Nagy Piramis 1

Több mint 4000 évig ez volt az emberiség által épített legmagasabb épület. A 2,3 millió kőtömbből álló piramis építésén nagyjából 100.000 egyiptomi munkás dolgozott. Ez az egyetlen olyan ókori csoda, amit ma is látogathatnak a turisták.

3 Szemiramisz függőkertje

Szemiramisz fuggokertje 1

A tudósok mind a mai napig nem tudják, hogy valóban létezett-e ez a hatalmas, lenyűgöző építmény. A legenda szerint II. Nabukodonozor babiloni király a feleségének, Amüthisznek építtette ezt a függőkertet, ami valahol az Eufrátesz folyó partján, a mai Irak területén állhatott.


4 Az alexandriai világítótorony

Az alexandriai vilagitotorony 1

A világ első világítótornyának tekintik, mely több száz méteres magasságával segítette a navigációban a tengeren közlekedő embereket. Évszázadokon keresztül a világ harmadik legmagasabb épülete volt, ám a 12. és 15. század között bekövetkezett földrengések teljesen elpusztították. Ekkor középkori erődöt építettek a helyén.

5 A Halikarnasszoszi mauzóleum

A Halikarnasszoszi mauzoleum 1

A törökországi Bodrum területén, i. e. 350 körül építették ezt a hatalmas, fehér márványból épült temetkezési helyet. A mauzóleum eredetileg egy perzsa királyi helytartó, Halikarnasszosz számára készült, aki Káriában uralkodott. Falait egyiptomi, líbiai és görög szobrok és festmények díszítették, ám a 13. századi földrengések teljesen elpusztították.

6 Az olümpiai Zeusz szobor

Az olumpiai Zeusz szobor 1

Az i. e. 430-ban Olümpiában épült 13 méteres Zeusz szobrot elefántcsont, ébenfa, arany, és egyéb drágakövek díszítették. A hatalmas és lenyűgöző szobrot 425-ben egy tűz szinte teljesen elpusztította, a megmaradt értékes részeit pedig később ellopták.

7 Az epheszoszi Artemisz-templom

Az epheszoszi Artemisz templom 1

Artemisz a vadászat, az erdők, és a tisztaság istennője volt. Templomát háromszor építették fel és pusztították el a történelem során: először egy Herostratus által okozott tűz, majd a gótok, végül az 5. században a keresztények pusztították el. Egyedül az alapja és egy oszlopa maradt meg, ami a mai napig megtekinthető törökországi Selçuk településen.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?