Hírek, Külföld

Újabb halottakról érkeztek hírek – Most konténereket és sátrakat állítanak fel a fedél nélkül maradt lakosoknak

Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának több halálos áldozata van – közölte a helyi sajtó. Húsz sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos.

 

 

 

 


Mint megírtuk Darinko Dumbovic, a város polgármestere azt közölte egy gyermek életét vesztette a település egyik terén. Az N1. értesülései szerint egy 12 éves lány az áldozat.

Petrinjában egy férfit az autójából mentettek ki, amelyre rádőlt egy épületrész. Egy másik összedőlt házból egy apát és egy gyermeket hoztak ki, ám a gyerek belehalt súlyos sérüléseibe.

Az Index.hr hírportál jelentése szerint további öt halottja van a természeti katasztrófának. Egy 20 éves férfi, egy apa és fia, valamint egy idősebb férfi és még egy személy. Mind az öten a Glinához közeli Majsko Polje településen haltak meg, rájuk dőlt a ház. Egy embernek pedig még küzdenek az életéért.

Húsz sérültet szállítottak a közeli, sisaki kórházba, közülük kettőt súlyos sérülésekkel. Eközben a kórház egyik szárnyából, amely nem biztonságos, egy másik, félig kész szárnyba evakuálják a betegeket. Negyven beteget átszállítottak Zágrábba. Sziszek városában nem sérült meg senki, a földmozgás azonban itt is súlyos károkat okozott az épületekben.

A kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: Petrinjában az épületek nem biztonságosak, ezért a legtöbb ember nem térhet vissza otthonába. „Ez egy igazi tragédia” – mondta.

Konténereket és sátrakat állít fel a katonaság a lakosság részére. A közeli Glina településen is közel kétszázan maradtak biztonságos fedél nélkül.

„Senki nem maradhat kint a hidegben ma éjjel” – tette hozzá a kormányfő.

Horvátországban ilyen súlyos földrengés utoljára a 90-es években volt, akkor Ston falu hasonlóan járt, mint most Petrinja, hiszen az egész település összeomlott – írja az ABC.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?