Érdekes, Igaz történetek

A házátalakítós műsorok 16 szereplője elmondta, hogy mennyibe került nekik az “ingyenes” felújítás

A házfelújítás az egyik legnagyobb kihívás, amivel csak egy átlagos ember szembenézhet a mindennapokban. Nem is csoda tehát, hogy ha az erre szakosodott tévéműsorokban van rá lehetőség, hogy valaki teljesen ingyen elvégezze helyettünk, akkor szívesen élünk a lehetőséggel és jelentkezünk a műsorba. Megszokhattuk már azonban, hogy nem minden igaz abból, amit a tévében látunk, és ezalól a házátalakítós műsorok sem kivételek.

 

 

 

  • A húgom hálószobáját meglepetés tervek szerint alakították át. Mint kiderült, a tervező romantikus légkört szeretett volna teremteni arab stílusban, de az eredmény furcsa volt, mert az összes szekrényt szövet vásznak mögé rejtették. A következő hónapokban a húgom és a férje mindet levették, és semleges színűre festették át a szobát. A tervezők azonban a mennyezeti ventilátort is egy hatalmas, csillogó csillárra cserélték, aminek az izzónak egy része teljesen kiégett, ráadásul a ventilátor hiányában meg lehetett sülni a szobában. © RealLivePersonInNC / reddit
  • A családom még az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején vett részt egy házátalakítós műsorban, amikor én még gyerek voltam. 3 szobánk lett átalakítva, beleértve az én hálószobámat is. Nagyon szépnek tűnt, a lakberendezők mesebeli erdővé változtatták, és hatalmas festményeket csináltak a falakra, fákkal díszítették, a mennyezet pedig éjszakai égbolt jellegű lett. A szép dekoráció viszont nagyon rosszul bírta: a falon lévő képek lehámozódtak és borzalmasan rondává vált minden, viszont maga a műsor szórakoztató volt, és jó poén mindig elmesélni az embereknek ezt a történetet. © 14RainbowFish / reddit
  • Fiatal koromban volt egy műsor, valami „ha nem tetszik a javítás, akkor kifizetjük ön helyett” stílusú. Borzalmas volt. Az átalakítás silány minőségű volt, visszaköltözés után a fejünkre hullottak a függönyök. Természetesen nem fizették ki helyettünk, és a beígért 3 nap helyett egy hétig tartott a javítás. © KorAngar / pikabu

felújítós műsorok

  • Egy barátom tervezőként dolgozott egy olyan tévéműsorban, ahol kis pénzből kellett nagy átalakításokat végezniük. A szükséges árut általában a gyártók adományozták a műsornak, akik kis reklámot kaptak ezért, de az igazán piszkos titok az volt, hogy a szobáknak csak egy részét alakították át, csak azt, amit aztán mutatott a kamera. Például a nappali felét átalakították, de a másik feléhez egyszerűen nem nyúltak. Vagy a konyhának csak a szem előtt lévő részét alakították át, de a szekrényajtót kinyitva például nem volt mögötte semmi. A szerencsétlenül járt háztulajdonosoknak, akiknek általában egyébként sem volt pénzük a javításokra, végül maguknak kellett befejezniük mindent, és bíróságon sem tudtak ez ellen semmit sem tenni, mert a tévéműsor készítői ravasz szerződést írattak velük alá. © Andrew Allen / quora
  • 10 évvel ezelőtt egy felújító cégnél dolgoztam, és egyszer felbéreltek minket egy ilyen műsorba. A háztulajdonosok divatos marokkói padlólapokat választottak, de például a műsor készítői úgy döntöttek, hogy jók lesznek azok habarcs nélkül is. Aztán megtörtént persze, amire számítani lehetett: a forgatás véget ért, és néhány hét múlva visszahívtak, hogy cseréljük le a gyönyörű padlót, mert a felújítás után rögtön megrepedt és veszélyessé vált. A titoktartási szerződés kötelezett minket, ezért eddig nem is beszélhettem erről. © Awdra / reddit
  • Néhány évvel ezelőtt a barátaim részt vettek egy ilyen műsorba. 3 hetes intenzív forgatás volt, de a felújítás csak a kamerán keresztül nézett ki olyan tökéletesen. Valójában minden szó szerint gemkapcsokkal és kötegelőkkel volt összefogva. A bemutató után a barátaim 2 hetet dolgoztak azon, hogy mindent rendbe tegyenek, mert például a függönyök a falra voltak szögezve karnis nélkül, a brigádnak meg néhol elfogyott a festék, ezért egyszerűen egy széket vagy szekrényt toltak oda, ahol nem tudták lefesteni a falat. A műsor készítői egyébként egy kis pénzt is fizettek nekik, de szerintem sokkal többet kellett költeniük arra, hogy mindent megjavítsanak. Utólag már ők is csak nevetnek az egészen. © 12fingertips / reddit



házfelújítós műsorok

  • Az egyik rokonomat beválogatták egy ilyen műsorba. Minden szempontból hazudnak: a javításokat 2 hónapig végezték, miközben a műsorban 2 hétnek adták elő, és valójában csak a lakás felét csinálták meg, de nem értek hozzá például a konyhához és a folyosóhoz. A legtöbb felszerelést egyébként a szponzorált mosógépen kívül saját pénzből kellett megvásárolniuk, bár a tévében a műsorkészítők úgy adták elő, hogy mindent ők fizettek. Ezenkívül a munkások nyitva hagyták a bejárati ajtót és a család macskája elszökött, akit aztán elütött az autó. A felújítás tehát se nem volt ingyenes, se nem volt kifizetődő, borzalmas volt a kavarodás. © Tubis / pikabu
  • Az egyik barátomnál jártak egyszer egy hasonló műsor miatt. Minden szépen alakult, de ez csak a látszat volt: az összes deszka és rétegelt lemez csak ideiglenes megoldás, nem bírják tovább pár hétnél. Őszintén szólva, amit az ilyen műsorokban csinálnak, az inkább csak dekoráció, ami maximum a tévénézőnek tűnik látványosnak, mintsem valódi felújítás vagy építkezés. © Exzil / pikabu

lakásfelújítás

  • A felújítási műsor készítői felvették a kapcsolatot a bútorgyártó cégünkkel, és megígérték, hogy reklámozzák a termékeinket. Az első adásban a 15 személyes kanapénkat 10 másodpercig mutatták, és semmilyen reklámot nem kaptunk, csak a végén a stáblistán feltűnt egy pillanatra a cég neve. A második műsorban bemutattak minket név szerint, de aztán katasztrófa történt, mert a tulajdonos, amikor meglátta, ráugrott és szét esett. Ezt követően a műsorvezető pár percen keresztül szeméthez hasonlította a kanapét. Mindezt azután, hogy név szerint megemlítettek minket, szóval a tévénéző azt hihette, hogy minden kanapénk szétesik. Szerencsére azóta már 8 év telt el, és a vásárlóink soha nem említették, hogy láttak minket abban a műsorban. © Jeff Frank / quora
  • Az én városomban is volt ilyen műsor, több házat is átalakítottak. A legnagyobb probléma azonban az volt, hogy esős és hideg tél volt, ami nem éppen kedvez az ilyen tevékenységeknek, így amikor a háztulajdonosok visszatértek a házukba, maguknak még egyszer fel kellett újítaniuk nagyjából az egészet. Panaszkodni persze nem lehetett, hiszen „ingyen volt, örülj neki”. © shelbyrobinson / reddit
  • A nővérem vett részt ilyen műsorban, neki a fürdőszobáját alakították át. Két szomszédos, 70-es évekbeli fürdőszobát alakítottak át egy hatalmas fürdőszobává, amiben ajtó nélküli zuhanyzó, mennyezeti csaptelepes kád és márvány mosdók is voltak. Minden anyagot a tulajdonosok fizettek, a műsor csak a munka és a tervezés költségeit állta. A munka tényleg kiváló lett, de a kifizetett alapanyagokat erősen túlárazták, valószínűleg ebből fizették a munkások egy részét. A nővérem később kiadta a házat, és a fürdőszoba látványa minden bizonnyal nagy hatással volt a bérlőkre, bár praktikusság szempontjából nem túl jó, eddig ugyanis két ember tudott egyszerre bármit csinálni a fürdőszobákban, most viszont a hatalmas fürdőszobát egyszerre csak egy ember használhatja. © ClownfishSoup / reddit

lakásfelújítási műsorok

  • A rokonaim részt vettek egy ilyen átalakító programban. Elegánst kivitelezést és drága bútorokat kaptak, de nem lehetett őket használni, mivel minden csak látványos dekoráció volt. Amikor pedig a műsort leforgatták és a kamerákat kikapcsolták, a készítők követelték, hogy fizessenek ki mindent. A dekoráció és a bútorok nagy részét így végül vissza kellett adni. © kuzcospoison77 / reddit
  • Levelet írtunk egy ilyen átalakító műsornak. A felújítás ingyenes volt, de borzalmas, hogy mit műveltek a nappalinkkal. Bársonyfüggönyös karnisok, arany festékkel rajzolt monogramok, az antik szekrényeinket pedig csomó szemétre cserélték. A szoba közepén egy hatalmas bársony kanapé került, a földre pedig perzsa szőnyeg. Érthető okokból, a reakciórögzítő jelenet sem sikerült túl tökéletesre: amikor anyám belépett a szobába, hangosan káromkodni, majd sírni kezdett. Csak a nap végére sikerült egy olyan „örömteli reakció” jelenetet forgatni, amiben nem sírja el magát az édesanyám. © avolkova0106 / pikabu

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?