Hírek, Külföld

Maximum három zacskó rizst vehet egy vásárló a brit Tescókban a kamionkáosz miatt

Tojásból, szappanból és vécépapírból is limitet kellett bevezetni.

 

 

 

 


Máris rányomta az élelmiszeriparra a bélyegét az a fennforgás, ami brit-francia határ lezárásával alakult ki, hiány lett ugyanis egyes alapvető élelmiszerekből és árucikkekből – írja a BBC.

A Tesco üzletlánc például azzal próbálja orvosolni az akadozó utánpótlást, hogy megszabja, mennyit vehet az adott termékből egy vásárló.

Maximum három csomaggal vehet egy vásárló a tojásból, rizsből, szappanból és a vécépapírból.

Az áruházlánc azzal nyugtatta közleményében a vásárlókat, hogy megfelelő árukészlettel rendelkeznek, ám a négy árucikk esetében így szeretnék biztosítani, hogy mindenkinek jusson belőle. A Tesco egyébként már szeptemberben is hasonló korlátozást vezetett be néhány termékre a szigetországban, hogy elkerüljék a márciusban tapasztalt pánikvásárlásokat.

Nem ők azonban az egyetlenek, akiket rosszul érint a helyzet: a Sainsbury nevű brit szupermarket-lánc a BBC-nek elmondta, hogy ugyan még nincs áruhiány, a zöldség és a gyümölcs nagy része a kontinensről érkezik hozzájuk, így azon a területen akadhatnak problémák.

A brit határon egyrészt már a Brexit-tárgyalások miatt is feltorlódtak a kamionok, a valódi káosz azonban akkor vette kezdetét, amikor hétvégén megjelent Nagy-Britanniában a koronavírus egy új, fertőzőbb változata, a franciák pedig válaszul lezárták a határt.

Ennek következtében többezer kamion rekedt a La Manche csatorna mindkét partján, megbénítva ezzel a forgalmat és hatalmas káoszt okozva a karácsony előtti élelmiszerellátásban. A leginkább érintett Kent megyében nagyjából 3000 kamion vesztegel, a mai enyhítéseknek köszönhetően negatív teszttel most már átkelhetnek a sofőrök rakományaikkal, ám a továbbhaladás a tesztelés miatt nem halad gyorsan.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?