Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

„Nagyon eltúlzott, ami történt” – Akár évekre is börtönbe kerülhet a vírusszekptikus Gődény – Most a felesége is megszólalt a történtekről

Magyarország — Akár hosszú évekre börtönbe kerülhet a magát vírusszkeptikusként aposztrofáló Gődény György.

 

 

 




 

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai ugyanis tegnap hajnalban házkutatást tartottak az otthonában, majd előállították a testépítő gyógyszerészt, aki Facebook-oldalán hosszú hónapok óta a maszk eldobására buzdít, és azt állítja, vírus van, de járvány aligha. Volt, hogy a tesztelés eredményességét vonta kétségbe, sőt szerinte a várva várt vakcina akár halált is okozhat.

„Biztos tudtok róla, hogy már jó ideje aljas támadásoknak vagyunk kitéve. De a mai nap ennél tovább mentek, és a családunk életébe már közvetlenül is beavatkozva, hajnalban megszálltak bennünket” – írta a járványtagadó patikus oldalára a felesége.

– Nagyon eltúlzott, ami történt! Reggel hatkor jöttek, átnézték a férjem telefonját és laptopját, majd magukkal vitték Gyurit – idézte fel az asszony, Melinda a Blikknek. – Szerencsére délben már itthon volt, ahogy a többi orvost is elengedték.

Gődény ellen Kocsis-Cake Oliviónak, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdése után indult nyomozás: ő ugyanis arról faggatta Polt Péter főügyészt, hogy hol van a beígért fellépés a járvány miatti védekezés ellen kampányolókkal szemben. Polt az ügyet átadta a rendőrségnek, az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján pedig az ORFK szóvivője közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda négy olyan személyhez köthető helyszínen tartott házkutatást, akik „vírusszkeptikus tartalmak hangadói”.

 

De vajon bűncselekményt követ-e el, aki kifejti a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalásával teljesen ellentétes nézeteit?

– Mivel a közösség elleni uszításnak nem kell tettlegesnek lennie, így jogi értelemben abszolút megállhat, amivel feltehetőleg gyanúsítják a férfit. Az a köznyugalom elleni bűncselekmények kategóriájába tartozik. Akkor is megvalósul, ha valaki nagy nyilvánosság előtt teszi meg kijelentéseit. A Facebook pedig mára egyértelműen ide számít – magyarázta dr. Szilágyi Roland ügyvéd. – Természetesen, hogy megvalósult-e a bűncselekmény, azt csak aprólékos vizsgálattal lehet kideríteni. Büntetése három évig terjedő szabadságvesztés lehet, akárcsak a rémhírterjesztésé, ami együtt súlyosabban büntetendő.

Lába kélt a támogatásnak

Gődény György neve a politika iránt érdeklődőknek is ismerős lehet. 2018-ban pártjával, a Közös Nevező elnevezésű formációval az országgyűlési választásokon is indult. Az eredmény 0,07 százalék lett. Így a parlamentbe nem jutottak be, de a kampánytámogatásra kapott 153 millió forintot ez idáig sem fizették vissza.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?