Hírek

Soros: Rossz megállapodást kötött az EU Orbánnal, a vétó csak blöff volt

A magyar származású milliárdos szerint Merkelék sajnos bedőltek a magyar miniszterelnöknek.

 

 

 




 

Project Syndicate nevű, véleménycikkeket közlő portálon megjelent cikkében Soros György többek között arról ír, hogy szerinte Orbán azt tervezte, hogy kilépteti Magyarországot az EU-ból, ha megmarad a jogállamisági kitétel az eredeti formájában.

Soros szerint a magyar miniszterelnök nem engedheti meg, hogy lelepleződjön a kormány eszméletlen korrupciója, a jogállamisági kitétel pedig pont ezt tette volna lehetővé.

A milliárdos azt is írta, hogy a vétóval való fenyegetőzés Orbán részéről csak blöff volt, aminek Merkelék sajnos bedőltek.

A Soros által bírált kompromisszum a németek részéről azért született meg, hogy a magyarok és a lengyelek is megszavazzák az EU 1180 milliárd eurós költségvetését, illetve a koronavírus okozta válság miatt létrehozandó 750 milliárd eurós segélyalapot.

Soros György szerint a megállapodásnak három nagyon fontos hibája van.

Az egyik, hogy gyengíti a jogállamiság kitételét, aminek életbe lépése akár 2 évet is várathat magára, ez győzelem Orbánnak, hiszen ez könnyen azt jelentheti, hogy a jogállamisági kitétel csak a 2022-es választások után lép majd életbe.

 

 

Az Európai Tanács túllépi a hatáskörét azzal, hogy korlátozza az Európai Bizottságot abban, hogy saját maguk végrehajthassák törvényeket.

Soros azzal zárja az írását, hogy ő mindössze annyit tud tenni az ügyben, hogy cikkén keresztül kifejezi azon emberek morális felháborodását, akik hittek az EU-ban mint az Európai értékek védelmezőjében.

Soros György néhány héttel ezelőtt szintén írt egy véleménycikket a Project Syndicate oldalán az uniós vétóval kapcsolatban, melynek címe az volt: „Európának szembe kell szállnia Magyarországgal és Lengyelországgal”.

Orbán Viktor erre egy válaszcikkben reagált, de az végül nem jelent meg a Project Syndicate-ben. A kormányfő így a miniszterelnök.hu oldalon tette közzé az írást, a linket pedig a Facebook-oldalán is megosztotta. A posztban úgy fogalmazott a „letiltott cikk”.

Project Syndicate végül úgy reagált: Orbán Viktor cikke azért nem jelenhetett meg, mert az „nem felelt meg a sztenderdjeiknek”.

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?