Hírek

Népszava: Levélben vázolta tervét Orbán, hogy vezethetnék ki a Néppártból a Fideszt

Új típusú együttműködést javasol a Fidesz EP delegációja és az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciója között Orbán Viktor abban a levélben, amelyet Manfred Weber frakcióvezetőnek írt – írja a Népszava. A napilaphoz került irományban a kormányfő arra hivatkozik, hogy a nézet- és érdekkülönbségek, valamint a kommunikációs problémák elkerülése érdekében a jövőben fűzzék lazábbra a fideszesek és a néppártiak kapcsolatait.

 

 

 




 

Orbán szerint ez megoldás lenne arra a problémára is, hogy miközben a Fideszt “közös akarattal” felfüggesztették a pártcsaládban, tagjai mégis a néppárti frakcióban maradhattak: a magyar kormányfő egy olyan együttműködési formulát javasol, mint amilyen 1999-2009 között az EPP-sek és a brit konzervatív párt EP-képviselői között állt fenn. Ebben a tíz évben a szigetországiak a néppárti frakcióhoz külső szövetségesként csatlakoztak, abban egy külön csoportot alkottak.

A brit konzervatívok azonban csak úgy tudtak kapcsolódni a kereszténydemokraták frakciójához, hogy nem voltak tagjai egyetlen európai pártcsaládnak sem: azaz az Orbán által javasolt partnerséget csak olyan képviselők ápolhatnak az EPP európai parlamenti csoportjával, akik nem tartoznak az Európai Néppárthoz, írja a Népszava.

Tehát a Fidesznek előbb ki kéne lépnie a kereszténydemokraták politikai közösségéből ahhoz, hogy EP-képviselőik együttműködési megállapodást köthessenek a frakcióval.

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?