Belföld, Hírek

Négynapos munkahetet javasol a veszélyhelyzet idejére a Párbeszéd

A dolgozók a csökkentett munkaidőre is a korábbi bérüket kapnák.

 

 

 




 

A Párbeszéd egy törvényjavaslata szerint négynapos munkahetet kellene bevezetni a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet időtartamára.

javaslatot Kocsis-Cake Olivio és Tordai Bence nyújtotta be az Országgyűlésnek.

A politikusok szerint ez az intézkedés csökkenthetné a járvány hátrányos következményeit. A munkaidő hétfőtől csütörtökig megmaradna 8 órában, de a munkáltató a napi munkaidőt csökkentve öt napra is eloszthatná azt úgy, hogy négy napig 7 órát, majd pénteken 4 órát kellene dolgozni. A munkáltató pedig egy héten legalább 72 óra – megszakítás nélküli – pihenőidőt biztosítana a munkavállalónak.

A munkabérek nem csökkenhetnének, ezért az óradíjat 1,25 szorzóval kéne korrigálni, hogy a munkaszerződést ne kelljen módosítani.

A munkáltatóknak 15 napot adnának a felkészülésre, az új munkarend bevezetésére. Állami támogatást is kérhetnének a felmerülő költségekre. Ugyanakkor nem alkalmazhatnak olyan módszert, amely a munkabér csökkenését jelentené.

A kormánynak a részletszabályokat rendeletben kellene megszabni, ezek a minimálbérre, a garantált bérminimumra és a munkáltatók támogatására vonatkoznának.

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?