Belföld, Hírek

Az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát vették őrizetbe korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az ügy érintettje az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára, Nagy János

 

 




 

– közölte az Agrárminisztérium szerda este.

Mint írták: Nagy István agrárminiszter a mai nappal kezdeményezi a helyettes államtitkár felmentését a tisztsége alól. „A minisztérium mindenben segíti az Ügyészség munkáját”, jelezték.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Központi Nyomozó Főügyészség korábban bejelentette: korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt.

A nyomozó ügyészség összehangolt akciójában közel hatvanan vettek részt.  A több helyszínen végrehajtott motozások, kutatások és lefoglalások, majd az ezt követő tanúkutatások, tanú- és gyanúsítotti kihallgatások pedig eredményre is vezettek

– írták. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójából fakadó kapcsolatainak felhasználásával segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat sikeres elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez.

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?