Szórakozás

VICC: Józsi bácsi pereli a Coca-Cola vállalatot

 

 

 

Józsi bácsi pereli a Coca-Cola vállalatot, mert a cég teherautója nekiment Józsi bácsi kis teherautójának.
A tárgyaláson a Coca-Cola vállalat ügyvédje kérdezi Józsi bácsitól:
– Maga ugye, azt mondta a rendőrnek a helyszínen, hogy jól van?
– Hát, – mondja Józsi bácsi – az úgy kezdődött, hogy a tehenemet felraktam a kisteherautómra…
Erre közbevág az ügyvéd:
– Én nem arra vagyok kíváncsi, én azt kérdeztem, hogy azt mondta-e a rendőrnek a helyszínen, hogy jól van?
Józsi bácsi nem vesz tudomást az ügyvédről és folytatja:
– Elindultunk be a faluba a kisteherautómmal és elértünk az útkereszteződéshez…
Megint beleszól az ügyvéd:
– Tisztelt bíróság, én úgy veszem észre, hogy a felperes nem akarja beismerni, amit a helyszínelő rendőrnek mondott és most indokolatlanul nagy összegű kártérítést akar kikövetelni, ami nem is illeti meg.
A bíró intett Józsi bácsinak, hogy csak folytassa a történteket.
– Hát ugye, a kereszteződésnél nekem volt elsőbbségem, a Coca-Cola teherautó meg csak áthajtott a stop tábla mellett és jól nekünk jött.
A nagy ütközés következtében én jobbra, a tehenem meg balra repült. Igen nagy fájdalmaim voltak, alig bírtam feltápászkodni, amint hallom, hogy a tehenem nagyon bőg, mert igen megsérült.
Egy perc múlva már ott is volt egy motoros rendőr és látom, hogy megáll a tehenem mellett.
Nézi, majd előveszi a pisztolyát és a tehén szeme közé lő, hogy ne szenvedjen tovább.
Ezek után átjön oda, ahol én fekszem, kezében még mindég ott a pisztoly és megkérdezi tőlem: “Maga jól van?” Hát tisztelt bíróság, kérdezem én, mi a lóf*szt felelhettem volna erre neki?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?