Belföld, Hírek

Itt van minden, amit a vásárlási idősávról tudni kell: ekkortól lép hatályba

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt, Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be hétfőn, hogy kormányrendeletet adtak ki az Idősügyi Tanács reggeli ülését követően, amelynek értelmében visszatér a vásárlási idősáv, ám a tavaszihoz képest némi változással.

 

 

 




 

Mint ismert, hétfő délelőtt Novák Katalin számolt be arról, hogy a vásárlási idősáv visszahozását javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal. Orbán Viktor már alá is írta az erről szóló rendeletet.

A javaslatból máris rendelet lett

A boltokban hétfőtől péntekig délelőtt 9-11 óra között csak az idősek vásárolhatnak. Hétvégén 8-10 óra között érvényes ugyanez – mondta el a miniszterelnök a részleteket, a pontosság kedvéért kiemelve, hogy az idősek (65 év felettiek) bármikor vásárolhatnak, de a kijelölt, védett idősávokban csak ők tartózkodhatnak a boltokban.

Már meg is jelent a Magyar Közlönyben

A rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben, amelyből kiderült, hogy a kihirdetést követő napon, azaz holnaptól lép hatályba. A közlöny szövegéből kiderült, hogy az élelmiszerüzletekben, a napi napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletetekben (a továbbiakban együtt: drogéria) és a a gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletetekben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) hétfőtől péntekig 9.00 óra és 11.00 óra közötti időben, illetve szombaton és vasárnap 8.00 óra és 10.00 óra közötti időben csak a 65. életévét betöltött vagy annál idősebb személy látogathatja.

Fontos kiemelni azonban, hogy az élelmiszerüzletet, a drogériát és a gyógyszertárat a 65. életévét betöltött személy a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon látogathatja.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?