Egyéb

Gulyás Márton: Fontos a Fidesz, de hatását tekintve legalább ennyire fontos Győzike vagy Pumped Gabo

Gulyás Márton öt éven keresztül az egyik leghangosabb civil aktivistaként tevékenykedett. Akciói során kidobták egy étteremből, eltörték az ujját, zsidónak hitték és még égő cigarettát is dobtak a hátizsákjába. Két éve lecsendesedett, immár az egyik legsikeresebb közéleti YouTube-csatorna arca és vezetője. De azt sem zárja ki, hogy egyszer még politikus lesz. Interjú.

 

 




 

Nyilatkoztad, hogy konzervatív családban nevelkedtél. A szüleid milyen meséket olvastak neked?

Nagyon változatosakat. Az volt bennük a zseniális – elsősorban és alapvetően édesanyámban –, hogy nem könyvből olvastak, hanem kitaláltak meséket, és közösen szőttük a történeteket. Azóta a gyermekpszichológiából tudom, hogy ez a módszer a hatékonyabb. Főleg a magyar népmesék hőseit kölcsönöztük a saját sztorijainkhoz.

Emlékszel valamelyik kreálmányotokra?

Amelyik eszembe jut, az pont nem Magyar Népmesék, hanem Grimm tesók: A Hófehérke és a hét törpében zavart, hogy a törpék szempontjából nem túl igazságosan ért véget a történet. Mi történt velük? Simán visszamentek dolgozni a bányába? Hófehérke elvesztése mindenképpen tragédia számukra, hiszen komoly gondoskodási válságba futottak bele – bár addig meg ugye full rátolták a házimunkát Hófehérkére. Legtöbbször ezt a mesét tettük igazságosabbá.

Hogyan?

Sokféle variációja volt. Először is – ezt kevesen tudják, de – a Disney-féle, „áramvonalasított” Hófehérke-történethez képest a Grimm-verzió sokkal brutálisabb. Például az eredeti német verzióban a mostohát, aki meg akarja ölni Hófehérkét, a mese végén szabályosan kivégzi Hófehérke hercege – mégpedig bestiális kegyetlenséggel. Ha az emlékeim nem csalnak meg, akkor volt olyan variáció, amelyben Hófehérke emiatt csalódik a hercegben, és inkább visszamegy a törpékhez, akikkel pedig átbeszélik a bányászat-házimunka kérdést, hogy ne kelljen ennyire elszeparáltan tölteniük a napjaikat. De ez csak egy verzió volt: folyamatosan újraírtuk a meséket.

 

 

 

Kérdezhetek bevállalósabban?

Ne adj mást, mint önmagad, Dávid!

A s**xuális orientációdat befolyásolhatta a gyerekkorodban hallott mese?

Ez lenne a bevállalósság? A válaszom egyértelmű nem. A homos**xualitás alapvetően biológiai determináltság, legalábbis a tudományos konszenzus szerint. Biztos vannak hajlamot erősítő egyéb hatások, és az elfogadó környezet segítheti ennek a korai megélését és felvállalását. De ez is egy összetett kérdés, hiszen a s**xualitás egy változékony dolog – mondom ezt úgy, hogy stabilan a fiúk iránt érzek kizárólagos vonzalmat, de mégis azt gondolom, hogy ember és ember között nagyon sokféle erotikus minőségnek, vonzalomnak lehet tere. Amiből nem következik az, hogy erőszakosan rátukmáljuk emberekre, hogy kit szeressenek, és megszabjuk, hogy felnőtt emberként miért ne létesíthetnének konszenzuális alapon bármely más felnőttel kapcsolatot. Ha kategorikus választ kell adnom, akkor igen, homos**xuális vagyok, és az „eredet”, az „ok” vonatkozásában pedig szeretek a tudományra támaszkodni a dúródóraizmus helyett. Egy dolgot biztosan befolyásol a mese: a fantáziát. Azon belül is nemcsak a művészethez való viszonyt, hanem a mindenfajta munkához elengedhetetlen kreativitást. És befolyásolja még persze a problémamegoldó készséget, az empátiát, a szolidaritásra való hajlamot. Én mindezek szempontjából táplálkozom a régi közös mesékből – a fiúk iránti vonzalmam szempontjából nem.

 

 


 

A szüleid már emlegetett konzervatívságából mit örököltél?

Kulturálisan végtelenül konzervatív vagyok. Hardcore komolyzene- és kortárszene-rajongó vagyok, színházi és irodalmi ízlésem szintén hasonló. Nagy könyvtárunk volt, és már nekem is az van. Vagyis abszolút konzervatív kulturális mintákat kaptam, és ma is ebben érzem jól magam. Az anyagi meghatározottsághoz fűződő viszonyban viszont erőteljes a különbség. A szüleim számára fontos hívószó volt a morál és az erkölcs, miközben szerintem ezek olyan társadalmi és kulturális termékek, amiket zömmel az emberek anyagi viszonyai határoznak meg. A gyerekkoromban a házunk előtt volt a „törzshelye” egy négy-öt fős hajléktalan csapatnak, jobbára egy trafik előtt tanyáztak, melegedtek. Apámat ez rettentően zavarta, és nem értette, hogy ezek az általa életerősnek gondolt emberek miért nem mennek el dolgozni. Ezt a hozzáállást már akkor visszataszítónak éreztem, ugyanis úgy ítéltem, hogy a hajléktalansorba kényszerültek nem rendelkeznek a polgári, „decens” élethez szükséges eszközökkel. Vagyis nem az akarat hiányzott, hanem a lehetőség.

Összevesztél ezen édesapáddal?

Nem, ezt még magamban dolgoztam fel.

Ezek szerint a szüleiddel udvariasabban bánsz, mint a közszereplőkkel.

Abszolút illedelmes kamaszkort éltem. Az összes probléma kimerült abban, hogy középiskolásként egyszer megbuktam matematikából, egyszer pedig latinból, de a pótvizsgán mindkettőt abszolváltam, így nem kellett osztályt ismételnem.

Kínos volt?

Ameddig tudtam, kamuztam, húztam az igazság bevallását, nem akartam megszégyenülni az osztályközösség előtt, de elkerülhetetlen volt.

Még most is szoktál kamuzni?

Kinőttem belőle. Annak idején is csak konfliktusok elkerülése miatt vetemedtem ilyenre.

 

 




 

 

Kamera előtt hányszor ferdítettél?

Egy ilyenre emlékszem. Péterfi Juditnak a Hír TV-n futó Privátszféra című műsorában szerepeltem, és a korábbi alanyokkal ellentétben nem kívántam egyből közel engedni magamhoz a műsorvezetőt, és a magánéletemet firtató egyik kérdésére elterelő, ha úgy tetszik, ferdítő választ adtam.

Konkrétan?

A homos**xualitás kérdésével ott és akkor nem akartam már foglalkozni, ezért amikor erre rákérdezett, azt visszafordítottam, végül nem is vágta be azt a részt. Felbasz, hogy heteróknak sosem kell ilyesmiről számot adniuk, nekem pedig hol nyíltabban, hol kifejezetten sumákolós módon mindig ezt a kérdést szokták nekem szegezni. Hangsúlyozom: nem az orbánista média, hanem az attól független. Szóval most itt neked kiterítettem ezt a kérdést, és ezzel egyben lezártnak is tekintem.

Miért hadováltál?

Egy politikai mozgalomnak voltam a vezetője egy kiélezett politikai helyzetben, másokért és egy ügyért is felelősséggel tartoztam. De mindez lassan három éve történt, azóta sok mindenben fejlődtem. Van az az elhíresült Orbán-mondat, hogy „én sose hazudtam”. Ami nyilvánvaló hazugság. Ma már kínosan ügyelek arra, hogy csak azért, mert egy konfliktus kényelmetlenséggel járna, attól még ne hazudjak. De hogy ne tűnjek szentnek: megoldhatatlan időpont-egyeztetési para esetén olykor másra hivatkozva füllentek. Ez is elég kínos.

A közönség 2013 óta ismeri a nevedet, amikor is megzavartad Markó Iván balettpremierjét a Magyar Színházban, így tiltakozva az ellen, hogy a rendező soron kívül, pályázati kötelezettség nélkül jutott hozzá 155 millió forint állami támogatáshoz. Sokan háborogtak Markó ellen, de végül egyedül hajtottad végre az akciót.

Tán azért, mert csak nekem volt megafonom. Ráadásul akkoriban épp fehér volt a hajam, így alapból vonzottam a tekinteteket és a figyelmet. Amúgy való igaz, hogy széles körű akciót terveztünk független táncosokkal, színházasokkal, csak végül egyikük sem jött el.

Örök harag?

Nem vesztem össze velük, csak sajnáltam, hogy akik házibuliban, sör mellett kieresztik a hangjukat, a konkrét ellenállásból kihúzzák magukat.

 

 


 

Még Pintér Béla szerint is indokolatlan és túlzó volt az akciód.

Igen, ő a mai napig mondogatja, hogy micsoda faszságot műveltem, de szerintem nem volt sem aránytalan, sem igazságtalan. Nem itt tartanánk, ha sokkal attraktívabban mernének fellépni azok, akik kárvallottjai hasonló kulturális igazságtalanságoknak.

Ez jó gyakorlat volt a későbbi magánakcióidhoz. Izgultál?

Komoly sokk volt, rettenetesen izgultam. Hatszáz ember morajlott, miközben arról beszéltem, miért problémás ez a támogatáspolitika. Kivezettettek, majd Markó Iván visszahívott a színpadra, ahol én tiszteletteljesen elmondtam, mi a gondom, ő pedig felindultságból rém gorombán bánt velem. Megerősített, hogy utóbb még a társulat több tagjától is kaptam pozitív visszajelzést – persze csak anonim módon.

Az akcióid gyakran torkollanak tettlegességbe. Hányszor sebesültél?

Csupán egyetlen esetben, amikor 2016-ban a Kertem területén tiltakoztam a Ligetvédőkkel a Városliget feldúlása ellen, és a dulakodás során egy biztonsági őr eltörte az ujjam.

Az fájt jobban, vagy amikor lezsidóztak egy étteremben, miközben nem is vagy az?

Hajós Andrást tudom csak idézni: engem ott felzsidóztak. Sosem ért említésre méltó fizikai atrocitás, ilyesmit állítani abszurditás és méltánytalanság lenne, pláne a mostani belorusz események tükrében.

Mára a harcos politikai aktivistából a Partizán nevű YouTube csatorna arca lettél. Elcsendesedtél?

Más szerep. 2018 előtt egy mozgalmat vezető aktivista voltam, most meg egy egyre inkább szerkesztőségként működő médiaplatform vezetője vagyok. Utóbbi perspektivikusabb, a következő két-három évtizedre vonatkozó terveket állítom össze, az ehhez kapcsolódó kérdéseket dolgozzuk fel audiovizuálisan, igyekszünk tematizálni a közvéleményt. A Közös Ország Mozgalom – amivel részben a választási rendszer arányossá tételét követeltük, részben a taktikai szavazás ideáját népszerűsítettük – tanulsága, hogy ha hatni akarsz a politikára, akkor alapíts egy pártot, vagy lépj be egy pártba, mert kívülről képtelenség megváltoztatni a politikai elit működését. Szóval szállj be a politikába, légy politikus.

Te mikor leszel politikus?

Nem belátható időn belül. Csak azért nem mondom, hogy soha, hogy amennyiben 30-40 év múlva hozok egy döntést, ne lehessen ezt a nyilatkozatot az orrom alá dörgölni. Most a közgondolkodásra szeretnék hatni.

 

 


 

A csatornádon látható különböző műfajú tartalmakban az a közös, hogy mindnek te vagy az arca. Ez azt jelenti, hogy körülvetted magad nálad alkalmatlanabbakkal?

Dehogy! Hogy zömmel engem látni, az én hibám. Nehezen adom át a szereplést. De azért szeretném, ha minél több arc születne a csatornán, mert az erősítené a platformot, és nem kellene minden este képernyőn lennem. Dolgozunk az ügyön.

Van bulvárrovatotok is Partizánpop néven. Ezt is te csinálod.

Na, azt semmiképp nem adom át senkinek. Régi vágyam, komoly gondolkodás előzte meg, ami elsősorban a sajátom. Ez alapvetően Antonio Gramsci olasz filozófus, illetve Mark Fisher kultúrkritikus meglátásaiból származik. Röviden: a kortárs popipar a termelési rendszerünktől elválaszthatatlan jelenség. Azért jött létre, hogy normalizálja azokat a kirívó igazságtalanságokat, amelyek a termelés sajátosan kapitalista formájából adódnak. Azok a vendégek akik nálam a PartizánPOP-ban megfordulnak, sokkal erősebben befolyásolják a társadalmunk működését, mint a legtöbb napi politikai esemény, ami ömlik ránk. Fontos a Fidesz, fontos az ellenzék: de hatását tekintve legalább ennyire fontos Győzike vagy Pumped Gabo.

Az első adásod vendége, Pumped Gabo azt mondta rólad, hogy intelligensen hallgató ember vagy.

Riasztó, hogy ez a benyomása, mert azt jelenti, hogy életében először találkozott azzal a helyzettel, hogy egy médiamunkás nem kihasználni akarta, átbaszni a palánkon, hanem megismerni. Pumped Gabo mint jelenség megtalálható szerte az euroatlanti világban, egyszerűen azért, mert a későkapitalizmus kitermeli ezeket a tudatipari szereplőket.

Mi az, hogy tudatipar?

Hát amiről az előbb beszéltünk: az a termelési szektor, amelynek feladata és funkciója, hogy normalizálja a kapitalista termelés igazságtalanságait. Minél szélsőségesebbek ezek a termelési igazságtalanságok – a megalázóan alacsony bérek, a kirívóan magas profit, az elképesztő mértékű kizsákmányolása a természetnek, és így tovább – annál szélsőségesebbek a tudatipar megnyilvánulásai is, mert permanensen „botrányt” kell kelteni ahhoz, hogy a valódi társadalmi botrányokra ne jusson figyelem. Ezek az összefüggések nagyon bonyolultak, nem mindig szándékosan jönnek létre, és ami a legfontosabb: ez nem azt jelenti, hogy aki ebben a szektorban dolgozik az gonosz, megátalkodott ember. Nem az egyén felelőssége a fontos, annak hangsúlyozása félrevisz: a rendszer a probléma, ami ilyen helyzeteket létrehoz. Visszatérve a Pumped Gabo-jelenségre. Kitörési, emancipációs pályát mutat olyan fiataloknak, akiknek se pénzük, se tanulási lehetőségük, se szülői hátterük betörni az elitbe. Persze Gabo sem tört be az elitbe, ellenben nagyon sokan kerestek rajta nagyon sok pénzt. És ő maga is keresett valamicskét. Gabóban nem a Balaton Sound-os videója fogott meg, hanem az, hogy amikor a Nyerő Páros című vetélkedőből kikerült a párjával, elbőgte magát a kamera előtt. Nem megrendezett jelenet volt, hanem a médiatudatossággal nem rendelkező szereplőből feltört az a feszültség, hogy mit jelent neki a média, a nyilvánosság, a hírnév.
 
Mit?

Azt, hogy most végre lett esélye tisztes polgári körülményekhez jutni.

Nehezedre esik felkészülni a bulvárból?

Nincs benne önmegerőszakolás, mivel baromira érdekel. A bulvár leleplezi a kapitalizmust. Úgy értethető meg sokakkal, hogy miért problematikus ez a termelési mód, ha a popiparon keresztül bemutatod, milyen szándékok, érdekek mentén működnek különböző médiumok. Végtelenül izgalmas, hogy egy Győzikével hogyan érvényesíthetőek gazdasági érdekek. Megnéztem a hétvégén a TV2-n futó Dancing with the stars című táncos műsort. Klasszikus tévedése ez a magyar médiának, amit nemcsak a TV2 követ, hanem minden kereskedelmi médium a rendszerváltás óta: még véletlenül se gondolkoznak saját formátumok létrehozásán, inkább kopírozzák a sokkal tőkeerősebb, technológiailag fejlettebb országokban futó formátumokat – és ez áll a táncos show magyar előképére, a Szombat Esti Lázra is; az sem a magyar vagy régiós tánckultúrára épített, de ebbe most nem megyek bele, mert ez nagyon messze vezetne. Amit viszont érdemes lenne észrevenni az amerikai celebrity kultúrából, hogy odakint a nyilvánossághoz szoktatott szereplők pontosan tudják, hogy nem elég heti háromszor lemenni a konditerembe, hanem szükséges némi alapműveltség, olvasottság, és tájékozottnak kell lenni alapvető politikai, társadalmi kérdésekben. Ha ugyanis ezzel nem rendelkeznek, akkor egyszerűen elkopik a versenyképességük. Ott tilos még egy popközszereplőnek is apolitikusnak lennie. Nekünk a Győzikék jutottak – mert idehaza tudatosan tiltják, hogy ezek a szereplők bármit is gondolhassanak alapvető társadalmi, politikai, gazdasági kérdésekről. Nem Győzike nem gondolkodik ezekről a kérdésekről, hanem a munkáltatói irtják tűzzel-vassal, hogy erről bármit is gondolhasson.

 

 

 

 

 

 

forrás: 24.hu



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?