Celeb / Híresség

Ismét kórházba került Majka: élőben jelentkezett be, elmondta, mi van most vele

Több napos hallgatás után végre ismét visszatért Majka: élő videóban számolt be arról, mi történt vele.

 

 

 

 


Ahogy arról korábban a Blikk is beszámolt, Majka is elkapta a koronavírust. Ezt követően a rapper minden nap videó formájában jelentkezett be a rajongóihoz, hogy beszámoljon az állapotáról: kiderült, hogy felesége, Hajni is megfertőződött, ő maga pedig kórházba került.

Majka a héten végre hazamehetett a családjához a kórházban töltött napok után, ám azóta semmilyen életjelet nem adott magáról. Végül szombat délután bejelentkezett a hivatalos Youtube oldalán, ahol bejelentette, hogy hamarosan ismét visszatér a közösségi oldalára és elmondja, hol volt eddig.

Mint mondja, vissza kellett mennie a kórházba, miután a fia születésnapjára hazament, ugyanis azon a napon megerőltette magát és másnap visszatért a láza. Bár otthon maradt a gyerekeivel, míg Hajni mellkas CT-re ment, annyira le volt gyengülve, hogy az oldalára sem tudott átfordulni. Nagyon kiszáradt, mivel nem tudott rendesen inni.

 

 

 

„38,5 volt a lázam, aztán a meccsre kicsit jobban lettem, megittam két pohár kólát, attól jobban éreztem magam, lefeküdtem aludni, és újra belázasodtam” – folytatta. Egy másik gyulladás alakult ki a szervezetében, amit nem akart részletezni.

Gyermekei is elkapták a vírust: kisebbik fia egy napig volt lázas, másnapra azonban jobban lett, nagyobbik gyermekét pedig a hideg rázta, de komolyabb bajuk nem volt. Hajninak csak hőemelkedése van.

Tegnap óta megint a kórházban van, ez már a kilencedik nap: megfogatta, hogy addig nem megy haza, amíg teljesen fel nem épül. Hétfőn lesz tüdőröntgene, melynek során kiderül, hogyan reagált a tüdeje a kínai gyógyszerekre és a szteroidokra, amiket kapott. Reméli, hogy minden rendben lesz vele.

„A tüdőkapacitásom szerintem akkora, mint egy élsportolóé a koncertek miatt” – tette hozzá, ám mint mondja, ez semmit nem jelent. A nehéz körülmények között azért pozitív dolgokról is be tudott számolni: szerencsére valamennyi étvágya van, ma már evett.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?