Celeb / Híresség

„Próbálok becsületes lenni, mint egy normális ember” – Ebből tartja fent magát a tévézés helyett Aurelio

Budapest — Pozitív és negatív következménye is volt Aurelio Caversaccio (29) életére annak, hogy a ValóVilág hatodik szériájának győzteseként megismerte a nevét az ország.

 

 

 




 

Az elmúlt időszakban leginkább a bírósági ügye miatt került a címlapokra, de a Blikknek elárulta, nem bánta meg azt, hogy anno jelentkezett a valóságshow-ba, ám azt nem tudta volna elviselni, hogy csak második legyen.

– Én már nem is tudom levakarni magamról azt, hogy ismernek. A botrányokat persze, nem terveztem meg, de az ismertségbe rengeteg melót tettem bele. Nagyot kell álmodni, és tenni kell, hogy megvalósuljon. Abban rohadt nagy munka van, hogy cégek reklámarca légy, illetve hívjanak, keressenek a tévék. Rólam mondhat bárki bármit, de elértem, amit akartam – mondta Aurelio, akinek a párkapcsolataira is hatással volt ez.

– A magánélet pedig extrán szívás, mert ha elmész kajálni, akár egy csaj barátoddal, azon megy az izgalom, hogy vajon meglátnak-e, lesz-e belőle címlap. Én persze, ezt akartam, és annyira nem is fáj, de néha voltak olyan pillanatok, amikor nekem is sok volt, ezért új életet akartam kezdeni – tette hozzá Aurelio, aki most visszafogott életet él. A bíróságon ugyanis emberrablással és bántalmazással vádolják, emiatt több év börtönt is kaphat.

– Leköltöztem vidékre, a bírósági ügyem miatt pedig meg van kötve a kezem, a tévés szereplések nem működnek, ez érthető, mert egy emberrablót nem biztos, hogy szívesen mutat a TV2 vagy az RTL. Tolmácskodom, anyukámnak sok svájci ügyfele van, ingatlanokat mutatok be, illetve van egy ruhamárkám. Próbálok becsületes lenni, mint egy normális ember. Nagyon sokat változtam az ügyem hatására. Boldog vagyok, minden rendben van a magánéletemben is. Élek és remélek – tette hozzá Aurelio.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?