Celeb / Híresség

Majkának kétoldali tüdőgyulladása van: így érzi magát a rapper

Ismét a YouTube-csatornáján jelentkezett Majka, hogy beszámoljon arról, milyen állapotban van, miután elkapta a koronavírust.

 

 

 

 




 

Mint ismert, a rapper néhány napja jelentette be, hogy megfertőződött a koronavírussal, ráadásul ő fokozattan veszélyeztetettnek számít, hiszen szívproblémával küzd, korábban kétszer is műtötték – a tünetei nyolc év után most kiújultak, ráadásul gyulladásokat is találtak a tüdején. Az utóbbi két napot kórházban töltötte, közben pedig az is kiderült, hogy a párja, Hajni is elkapta a vírust. A részletekről, illetve arról, hogy érzi magát, Majka a YouTube-csatornáján számol be minden este.

(A legfrissebb hírek itt)

Nem volt nagyon kedve bejelentkezni, mert eléggé fáradt. A hangja is elment. Elmondta, hogy az orvosok megkegyelmeztek neki, mert jók lettek az eredményei, így otthon lehet a gyermeke, Marci 9. születésnapján. Megmutatta, milyen sok gyógyszert kapott (antibiotikumokat, szteroidokat), amiket a jövő hét hétfőig kell szednie, akkor megy vissza kontrollra.

„A tüdőm az most már fáj. Sajnos, az van, hogy először érzem a nagy levegővételeknél, hogy a tüdő nem túl jó. Emiatt be is vagyok szarva egy picit, de beszéltem egy-két emberrel, van egy ismerősöm, ő is azt mondta, úgy ment be a kórházba, hogy nem volt se köhögése, se semmi, csak magas láza volt, nem fájt semmije, és mondták neki, hogy kétoldali tüdőgyulladása van. És amikor benn volt utána hét napot, kapta a gyógyszereket, amikor kijött, gyakorlatilag akkor kezdett el fájni a tüdeje” – magyarázta a rapper, hangsúlyozva: nagyon fáradt, ezért ma nem marad sokáig, szeretne lefeküdni aludni.

Azt mondja, jövő hét hétfőn csináltat egy tesztet. „Igazából nem is attól félek, hogy pozitív vagy negatív lesz, hanem attól félek, hogy akikkel beszéltem, azok mind azt mondják, hogy 3-4 hét akinek kétoldali tüdőgyulladása van, mint nekem”.

Majka ezek után főként a kommentelőknek válaszolgatott. Elmondta, hogy szerencsére az eredményei, amiket várt, jók lettek, viszont egy kérdésre megerősítette újra, hogy kétoldali tüdőgyulladása van.

„Nagy levegőnél már érzem, hogy feszít ez a dolog itt végig. Néha beleszúr, de remélem, hogy nem lesz rosszabb” – fejtette ki később egy kérdésére a rapper, később hozzátéve: nehézlégzése nincs, a láza is elmúlt már a második napon. Hidegrázása van időnként.

 

 

 

A teljes bejelentkezést itt tudja visszanézni:

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?