Belföld, Hírek

Orbán Viktor: közterületeken is kötelező lesz a maszk – Intézkedések nélkül 50 százalék az esély rá, hogy összeomlik az egészségügy

Orbán Viktor kedd este az M1 csatornán adott interjút.

 

 

 




 

A Blikk is megírta, hogy a miniszterelnök hétfőn este újabb szigorításokat jelentett be. Nem sokkal ezelőtt a Facebook-oldalán tudatta, a parlament megadta a rendkívüli felhatalmazást – a rendeleteket megalkották, a korlátozó szabályok tehát ma éjféltől életbe lépnek.

Ezt követően Orbán Viktor az M1 csatornán adott interjút.

Miért most van itt az ideje a drámai bejelentéseknek?

A miniszterelnök azzal kezdte, hogy vannak pillanatok, amikor eljön az ideje, hogy meg kell hozni. Bár első körben zártuk le az ország határait, kapcsolatban maradtunk a többi országgal. Nagyjából az történik itt is, mint a többi országban. Mi mindig Ausztriát nézzük, ott vagyunk, ahol ők 1 héttel ezelőtt, amikor bevezették a kijárási korlátozásokat. Orbán szerint mi még jól állunk, van olyan ország, ahol nappal is kijárási korlátozás van.

Azt is elmondta, hogy Magyarországnak, Ausztriának, Németországnak van a legtöbb kórházi ágya, a három ország közül pedig nekünk van a legtöbb lélegeztetőgépünk. Miután Orbán is tisztában van vele, hogy nehéz a kijárási korlátozással élni, sokat gondolkodott a döntésen. Azt mondja, most kb. 50% az esély arra, hogy ha a dolgok így mennek tovább, az egészségügyi rendszer kitart. Bár védekezőeszköz korlátlan számban áll rendelkezésre, és sok az orvos és az ápoló, ez az 50% nagyon alacsony, ezért a kormányfő szerint meg kellett hozni ezeket a döntéseket.

Tudni kell, hogy az intenzív osztályon fekvő súlyos betegek esetén van egy szabály annak kapcsán, hogy egy nővér, illetve egy orvos hány beteget tud felelősséggel ellátni. Igaz, hogy csak gépeket kell figyelni, de az nem lehet, hogy 20-30 gépet nézzen egy ember egyszerre. Így kell elképzelni, hogy nincs elég nővér vagy orvos. Jelenleg 6000 covidos beteg van kórházban, hatszor annyi, mint a tavaszi hullám csúcspontján. Az egészségügy összeomlása azt jelenti, hogy a számokat ismerve nincs annyi ápoló és orvos, mint amennyi a betegek ellátásához optimális lenne. A kormányfő azt is elmondta, hogy medikusokat és orvostanhallgatókat is munkába állítanak majd.

A maszkhasználat kapcsán Orbán elmondta: ha az emberek 80%-a hordja a maszkot, elegendő, hogy a vírust lelassítsuk, esetleg megfékezzük. Ha eddig nem lettek volna az emberek elég fegyelmezettek, előbb jöttek volna a ma éjféltől érvénybe lépő szigorítások. Most már azonban nem elegendő ez a fajta védekezés, muszáj volt újabb korlátozásokat bevezetni. A kötelező maszkhasználatot egyébként ma éjféltől a közterületeken is előírják – jelentette ki Orbán Viktor.

Attól, hogy a bevezetett kijárási korlátozások miatt esetleg tumultus alakulna ki az üzletekben délután, nem tart a kormányfő. Bízik az emberekben és abban, hogy a boltosok csak annyi vásárlót engednek be egyszerre, amennyi biztonságos.

 

 

A szigorítások miatt zárnak a mozik, színházak, zártkapusok lesznek a sportesemények. A miniszterelnök hangsúlyozta: van az egészség, meg az élet, és van a szórakozás. Mindannyian szeretünk könyvtárba, moziba, színházba járni, de ez most másodlagos.

Az online oktatás kapcsán kiemelte: nem szabadságra küldték a diákokat, ugyanúgy folytatódik az oktatás, csak digitálisan. A kijárási tilalommal csökken az idő, amikor együtt lehetnek. A szülőkhöz is szólt a miniszterelnök, hangsúlyozva: a 14-18 éves gyerekek elég komolyak, hogy lehessen velük beszélni. Orbán érti, hogy a fiatalok erősek és előttük a világ, és meg is úszhatják enyhe tünetekkel a járványt, de a szülők és a nagyszülők nem fogják megúszni. Ezt el kell mondani a gyerekeknek, számít, hogy hogyan döntenek és alkalmazkodnak-e a jelenlegi helyzethez.

A gyorsteszt megbízhatósága is szóba került. A kormányfő elmondta: ha a gyorsteszten átesik valaki és az fertőzést bizonyít, az 90%-ban az. Ha negativitást mutat, az csak 50-60%-os, hogy valóban nem kapta el a vírust. A miniszterelnök szerint épp ezért óvatosan kell bánni ezzel a teszttel, óriási viták vannak róla. Ez a teszt bizonytalan, bár némi támpontot azért ad. Az átfogó tesztelés kapcsán, amit sokan sürgetnek, Orbán elmondta: szerinte meg kell várni a szlovákok eredményét. A tanárok és óvónők mellett egyébként minden iskolai dolgozót, illetve a szociális intézményekben dolgozókat is tesztelni szeretnék majd.

„Nem mindegy, hogy belefáradunk vagy belehalunk valamibe” – a miniszterelnök bízik abban, hogy az emberek belátják a helyzet és az intézkedések komolyságát. Az eddigi tapasztalatai megerősítették az országunkba és az emberekbe vetett hitét.

Egy dologban viszont nincs a miniszterelnökben kétség: most közelebb van a vakcina, mint tavasszal volt, azaz a vakcina most belátható távolságban van. Nincs messze, csak addig kell kitartani, amíg megérkezik. Tavasszal még nem tudtuk, meddig kell kitartani, csak reménykedtünk, most ennek a reménynek racionális alapja van.

Orbán elmondta, voltak bejelentések arról, hogy már van vakcina. Két időpontról tudni: Európából biztosan, de talán máshonnan is jön vakcina december-januárban, de ez korlátozott mennyiségű lesz, s még nem tudni, 30 vagy 100 ezerről van-e szó. Ezt elsősorban az egészségügyi dolgozóknak szánják. Ezen kívül lesz egy tömeges szállítási időpont Európából, ami nem lesz hamarabb, mint április. De jöhet máshonnan is, persze, kisebb mennyiségben. Azaz lesz egy részleges megkönnyebbülés december-januárban és egy felszabadulás áprilisban.

A mostani korlátozások kapcsán elmondta: 2 hét múlva derül ki, milyen eredményekkel jártak a szigorítások. Ha jók az eredmények, karácsony körül szabadulhatunk. Most egy hónapra szólnak a bevezetett intézkedések. Ha ezen túl vagyunk, akkor jön a gazdaság újraindítási szakasza – már vannak javaslatok-, illetve az ezt segítő döntések meghozatalának ideje.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?