Érdekes

Meg fogsz lepődni, ha meglátod, milyenek voltak a világhírű vállalatok első termékei

„Minden kezdet nehéz” – tartja a mondás, és bármilyen hihetetlen, ez még napjaink legnépszerűbb világmárkáira is igaz. Furcsa belegondolni, de ezek a manapság globális cégek egykoron ugyanúgy garázsokban és apró szobákban kezdték, mint sok kisvállalkozás, melyek csak álmodnak arról, hogy egyszer olyan babérokra törnek, mint a szakma sztárjai.

 

 

 

13 Sony rizsfőző (1946)

24aca1b7 8060 42fc 87b7 2757804048fa

A második világháború után a Sony alapítója, Masaru Ibuka kitalált egy terméket, hogy megpróbálja kiszolgálni azokat a háttartásokat, melyeknek ugyan volt áramuk, de hiányoztak a használatához szükséges készülékek. Ennek első eredménye egy elektromos rizsfőző volt.

12 Amazon online könyvesbolt (1994)

Very First Products From The WorldE28099s Most Famous Brands

Az Amazon 1994-ben online könyvesboltként kezdte meg működését. Az alapító Jeff Bezos először „Cadabra”-nak nevezte el a céget, néhány hónap múlva azonban változtatott ezen, miután egy ügyvéd rosszul írta le a nevét.

11 Ikea termékek (1943)

e6348c70 726c 4df3 9e32 97158fd678d7

Az IKEA alapítója, Ingvar Kamprad már egészen fiatal korától kezdve vállalkozó szellemű volt. 5 éves korában tömegesen vásárolt olcsó gyufákat Stockholm-ból, melyeket aztán egy kis profittal árult a szomszédjainak. Később virágmagokkal, üdvözlőkártyákkal, karácsonyfadíszekkel és egyéb apróságok értékesítésével foglalkozott.

1943-ban, amikor 17 éves volt, Kamprad megalapította az IKEA-t, nagybátyja konyhaasztalánál ülve. A cég csomagküldő szolgáltatásként kezdte, és különféle cikkeket, például harisnyákat, ékszereket, órákat és tollakat értékesített. Kaprad néhány évvel később vette fel az első bútordarabot a cég kínálatába.


10 Nintendo kártyajáték (1889)

8c139909 0b3e 4cd3 91ad dc10c933c163

A Nintendo videojáték-márka, amely olyan játékokat adott a világnak a 80-as 90-es években, mint a Mario, a The Legend of Zelda vagy a Pokémon, valójában 1889-ben alapult, és játékkártya-gyártással foglalkozott a japán Kiotóban. Érdekesség, hogy ezeket a kártyajátékokat főleg a japán bűnbandák tagjai játszották.

9 LEGO fajátékok (1923)

b069ac22 af68 497a 8a27 2a8cfdc7d3f8

Ole Kirk Kristiansen a harmincas évek dániai recessziója alatt igyekezett elegendő fát találni a bútorok építéséhez, és a megmaradt melléktermékeket is a lehető legjobban felhasználni – így a fadarabokat gyermekjátékokká kezdte alakítani. Így születtek meg az első, akkor még fából készült LEGO vonatok, autók és kacsák.

8 Apple Computer (1976)

ae3336ec 12b2 4812 9547 e0d9f11f467e

Steve Wozniak eredetileg 1975-ben állította össze az Apple I mikrokomputert egy Homebrew Computer Club találkozóra Szilícium-völgyben. Steve Jobs, aki a klub egyik tagja volt, ekkor társult be mellé, hogy segítsen 500 dollárért értékesíteni ezeket a gépeket. A páros rövid időn belül 50 ezer dollárt keresett.

7 Google keresőmotor (1998)

9b633f6a df9f 44e3 98df f99ca6bcb8d5

A Google kereső közismert, hogy két Stanfordi egyetemista nevéhez fűződik, de kevesen tudják, hogy a projektben eredetileg egy nem hivatalos „harmadik alapító”, Scott Hassan vezető programozó is részt vett, ráadásul ő írta a Google keresőmotor-kódjának nagy részét. A férfi azonban távozott, mielőtt még hivatalosan, cégként is bejegyezték volna a Google-t. Szívás.

Érdekesség, hogy a Google első verziója egyébként csak a Stanford Egyetem weboldalán volt képes keresni.

6 Intel memóriachipek (1969)

52d3c9c0 45e6 48c7 9f93 df667aafe845

Az Intel cég azon kevesek közé tartozik, akik viszonylag nagy cégként kezdték a pályafutásukat, ám mai formájukkal ellentétben nem processzorgyártással kezdték a tevékenységüket, hanem kizárólag memóriachipeket gyártottak.

5 PayPal fizetési rendszer (1998)

dd68e8f8 a2ad 4c62 99fc 62d3333782e0

PayPalt 1998 decemberében hozták létre Confinity néven, a készpénzes fizetés biztonságos alternatívájaként. A pénzátutalással foglalkozó szolgáltatás hivatalosan 1999-ben indult el, de 2000 márciusában beolvadt az X.com-ba, egy Elon Musk által alapított online banki társaságba.

 

 

 

 

4 Az első McDonald\’s (1955)

1cad3184 4f04 4ee4 bdce e1bfeeddcbc9

1937-ben Patrick McDonald a kaliforniai Monrovia városban, a Monrovia repülőtér közelében, a Huntington Drive-on (66-os út) nyitotta meg az „Airdrome” éttermi standot. Kezdetben hotdog árusítással foglalkoztak, később álltak át hamburgerekre. Innen pedig meredeken ívelt felfelé a népszerűségük, mivel mindenki másnál gyorsabban készítették az ételeket.

3 Ubisoft „Zombie” játék (1986)

4f158331 1419 44da 9c6e e74b8d900fb4

Ubisoft Entertainment egy francia videojáték-társaság, amelynek székhelye Montreuilban található, és világszerte számos fejlesztési stúdióval rendelkezik. Első videojátékuk egy Zombi nevű játék volt, melyet a céget alapító Guillemot család tervezett, és érdekesség, hogy nem boltokban, hanem postai úton értékesítették a játékot. Azóta nagyot változott a cég.

2 Starbucks lánc (1971)

89345e75 8012 4c4c 82dd 397ef345843a

Az első Starbucks-ot 1971. március 31-én nyitotta meg a washingtoni Seattle-ben három férfi, akik korábban a San Fancisció-i Egyetem hallgatói voltak. A cél egyértelmű volt: kiváló minőségű kávébabból különleges, ízletes kávékat készíteni.

1 A főiskolai közösségi háló (2004)

08ecf5f8 44c2 4c9a 83eb ca5768817a61

A Facebook-ot először FaceMash néven indította el Zuckerberg, még 2003-ban, aki a főiskola második évében írta meg a szoftvert a webhelyhez. A weboldalt egyfajta „tetszik vagy sem” játékként hozták létre a Harvard egyetem hallgatói számára, ahol a diákok képeit összehasonlítva a felhasználók eldönthették, hogy melyikük tetszik nekik jobban.

2004-ben a weboldal kibővült, és megalapult a TheFacebook.com weboldal. Kezdetben csak harvardi diákok regisztrálhatták rá, de később kiterjesztették a környező egyetemekre is, majd az Egyesült Államok és Kanada több egyetemére is. Később a cég domain címe Facebook.com-ra változott, 2006 szeptemberében pedig mindenki előtt megnyitották a regisztrációt, akinek volt érvényes email címe, és elmúlt 13 éves.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?