Celeb / Híresség

Cicciolina elmesélte, hogyan tervezte meg fia elrablását

Az Egyesült Államokban most is elfogatóparancs van ellene.

 

 

 




 

Staller Ilona, azaz Cicciolina fia, Ludwig már 28 éves, de még most is téma a visszaszerzésének története, hiába telt el közel három évtized. Cicciolina ellen ráadásul még most is él az elfogatóparancs, ezért azóta be sem tette a lábát Amerikába. Most Hajdú Péter műsorában osztott meg olyan részleteket, amit eddig nem és most is csak nagyon óvatosan.

Visszahoztam öt hónap után, nagy nehézség árán. Egy olyan személlyel álltam szemben, aki már tele volt pénzzel akkor, bodyguardok körülvették. Nagyon nehezen tudok róla beszélni, mert úgy éreztem meghalok tőle. Amikor elvisznek tőled egy bambinot, úgy érzed, mintha a testedet félbevágták volna

– kezdte Cicciolina, aki a videóban arról mesél, hogy egy olyan lakást vett ki, amiből négy irányba is tudott menekülni, a biztonsági őrt pedig több alkalommal is megfigyelte, hogy ki tudja játszani. Végül New Yorkból egy másik országba, útlevél nélkül szöktette meg akkor másfél éves fiát.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?