Belföld, Hírek

Az éttermekben és a szórakozóhelyeken is kötelező lesz maszkot viselni

A maszkot csak akkor lehet majd levenni, amikor az ember eszik vagy iszik.

 

 

 




 

Kötelező lesz a maszk az éttermekben és a szórakozó helyeken is – jelentette be Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Azt is hozzátette: a maszkot csak akkor lehet majd levenni, amikor az ember eszik vagy iszik.

Az új szabály hétfőtől lép életbe és a sportrendezvények vendéglátó részeire is vonatkozik.

Az alezredes ezután a halottak napja kapcsán is felhívta a figyelmet a maszkviselés fontosságára.

Müller Cecília ismét nem volt jelent az operatív törzs tájékoztatóján, Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője helyettesítette. Az elmúlt 24 óra adatainak ismertetésével kezdte a tájékoztatást, majd kitért arra is, hogy a járvány meredeken emelkedő második szakaszába érkeztünk.

„A koronavírus meredeken emelkedő második szakaszában vagyunk. A kormány célja, hogy napjainkat ne bénítsa meg a vírus jelenléte, de ehhez be kell tartani az óvintézkedéseket, a maszkviselést, a gyakori kézmosást” – mondta Galgóczi Ágnes.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője azt is közölte, további mintavételi helyek felállításáról is döntöttek, a Belügyminisztériummal együtt 200 újabb mintavételi egységet hoznak létre.

Galgóczi Ágnes beszélt a gyermekeknek adható influenzaoltásokról is. Azt mondta: ezek pénteken jutnak el a kormányhivatalokba, a háziorvosok pedig innen tudják majd igényelni azokat.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője azt is elmondta, hogy nagyjából 6 hónapig védett valaki a koronavírus miatti újrafertőződéssel szemben.

Galgóczi Ágnes kérdésre azt is elmondta, eddig 933 egészségügyi dolgozót irányítottak át, de a kórházak szerinte fel vannak készülve a betegek ellátására.

 

 
Log into Facebook | Facebook
 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?