Belföld, Hírek

20 millió forint kellene a magyarok szerint a nyugodt nyugdíjas élethez

A magyarok hetven százaléka nem számít arra, hogy a kényelmes megélhetéshez elegendő állami nyugdíja lesz.

 

 

 




 

A meglévő életszínvonal fenntartásához nem kevés megtakarítást kellene felhalmozni a munkával töltött évek alatt – derül ki többek között a SIGNAL IDUNA Biztosító megbízásából készült öngondoskodási témájú kutatásából, amelyet a Profitline összegzett.

Nem sokan számítanak rá, hogy elég lesz az állami nyugdíj

A megkérdezettek mintegy 30 százaléka arra számít, hogy csak 70 éves kora felett mehet majd nyugdíjba, a többség azonban 65-70 éves kora között tervez visszavonulni. Elenyésző azok aránya, akik egyáltalán nem is gondolnak nyugdíjba vonulásra, helyette inkább életük végéig vállalkozóként folytatnák tevékenységüket.

A felmérés szerint ugyanakkor a magyarok mintegy 70 százaléka nem számít arra, hogy a kényelmes megélhetéshez elegendő állami nyugdíja lesz. Ahhoz, hogy meglévő életszínvonala idős korában se romoljon, átlag 19,8 millió forint megtakarításra lenne szükség a megkérdezettek szerint. Tízből ketten úgy vélik, hogy ehhez 6-10 millió forintos megtakarítás is elegendő, 16,6 százaléka szerint pedig 1-5 millió forintnyi megtakarításból is fenn tudná tartani meglévő életszínvonalát nyugdíjas éveiben. Mintegy 2 százalék azonban 50 millió forintnál is többet igényelne ehhez.

Mint kiderült, a magyarok 10 százaléka egyáltalán nem ismeri a nyugdíjmegtakarítási lehetőségeket, és akik ismerik is, közülük is kevesen vannak tisztában például az adójóváírási szabályokkal.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?