Celeb / Híresség

Gáspár Evelin nem akar gyereket szülni: „Erre a rohadó világra minek is?”

Az örökbefogadás viszont megfordult már a fejében, de anyja, Gáspár Bea lebeszélte róla.

 

 




 

Nem ábrándozik a családalapításról Gáspár Evelin, aki elmondása szerint 8 éves kora óta mondogatja a szüleinek, hogy neki nem lesz gyereke. Erről a LifeTV Bréking című műsorában beszélt először, most pedig a Blikknek is kifejtette, miért nem vonzza az anyaság.

Mint mondta, az első negatív élménye ezzel kapcsolatban a húga születése volt, aki lombikbabaként született, Gáspárék sokat küzdöttek érte. Evelinben már fiatalon megfogalmazódott, hogy ő nem kér a gyerekvállalásból, a véleménye pedig azóta sem változott.

„Nehéz olyan valakit találni, akinek szülne az ember. Erre a rohadó világra minek is, ahol mindenki csak becsap, megcsal és hazudik. Ráadásul itt van ez a koronavírus is, én így nem vállalnék gyereket. Úgy érzem, az anyagi stabilitásom sincs meg hozzá, de nem is érzem magam elég érettnek ahhoz, hogy gyereket neveljek” – mondta.

Úgy fogalmazott, beletörődött a sorsába és rengeteget csalódott a férfiakban, talán ezért nem is ébredt fel benne az anyai ösztön. Bár még csak 26 éves, szerinte nem is fog már megfelelő partnert találni a családalapításhoz. Pedig édesapja szerette volna, hogy tőle is legyen majd unokája, de Evelin elmondása szerint Győző már beletörődött, hogy nem lesz.

 

KAPCSOLÓDÓ:


 

Evelin azt is elárulta, hogy bár a szüléstől elzárkózik, az örökbefogadás már megfordult a fejében, de erről édesanyja, Bea lebeszélte.

„Szerinte nem lenne jó ötlet, mert – hogy őt idézzem – ‘ha a gyerek le fogja szarni a fejedet és nem a sajátod, akkor azt nehezebben fogod elviselni'” – mondta.

A lap megkérdezte Gáspár Győzőt is arról, mit szól ahhoz, hogy lánya nem akar gyereket, amire csak úgy reagált: „Nem tudok erre mit mondani”.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?