Érdekes

Ettől leesett az állunk! Így nyithatod ki egy teniszlabda segítségével a kocsiajtót, ha becsuktad a kulcsot!

Nem sűrűn, de néha előfordul még a legfigyelmesebbekkel is, hogy az autóban hagyják a kulcsot, majd becsukják az ajtót, és az bezáródik. Ez nagyon bosszantó tud lenni, főleg akkor, ha otthonunktól távol vagyunk, vagy nincsen pótkulcsunk.

 

 

 

Az alábbi trükköt érdemes kipróbálni, hiszen igen hasznos lehet azok számára, akik becsapták a kocsiajtót, és benne maradt a kulcs. Ha nem akarjuk feltörni az autó ajtaját, vagy bedobni az ablakot, akkor mindenképp ez a lehető legjobb megoldás.

Szükségünk lesz egy hagyományos teniszlabdára. Ennek a közepébe fúrjunk egy kisebb lyukat, majd a labdát két kézzel nyomjuk neki a zárnak, a lehető legnagyobb erővel, ahogy csak tudjuk. Látni fogjuk, hogy a labdából kipréselt levegő hatására, az ajtó valóban kinyílik. A labdából kiáramló magas nyomású levegő azonnal felpattintja a zárat.

Ha valaki próbálta már, és nem működik, nem kell egyből kiborulni, hiszen a szakemberek szerint az autó fajtája, és a központi zár alkalmazott technikája is nagyban befolyásolja a módszer sikerességét. Vagyis, autója válogatja, hogy éppen kinyílik-e egy lyukas teniszlabda hatására, de ha pórul jártunk, mindenképp egyszer próbáljuk ki, mielőtt betörnénk az ablakot.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?