Életmód

13 ember, aki a saját melléfogásain is tud nevetni

Kevés ember képes a saját melléfogásain és gyengeségein is őszintén nevetni. Pedig ha belegondolunk, akkor hamar rájövünk, hogy sokkal jobb reakció, mint sírni, vagy esetleg bosszankodni miattuk. A nevetés segít abban, hogy hamarabb túltegyük magunkat a kellemetlenségeken, továbbá aki saját magán is tud kacagni, azt egyáltalán nem zavarja, ha más emberek is kinevetik. A következő emberek is abba a kategóriába sorolhatok, akik a saját hibáikon, és a mindennapjaikban előforduló kínos szituációkon nevetnek egy jót, ahelyett hogy szomorkodnának, vagy szégyenkeznének miattuk. Sőt, azáltal, hogy megosztják a történeteiket és a képeiket a világhálón, másoknak is szereznek néhány vidám percet.

 

 

 

Egyelőre nem egészen a terv szerint alakult az élete, de a humorérzékét azért megőrizte.
Gondoltam, hogy végre ráírok a lányra, aki már tetszik nekem egy ideje. Hát nem egészen erre a reakcióra számítottam.
Amikor majd megkérdezik tőlem, hogy hogyan telt a nyári vakációm, akkor majd csak ezt a képet fogom megmutatni:


A haverom, miután elvált a feleségétől, egy kicsit átfazoníroztatta a volt feleségét ábrázoló tetoválását.
Vajon hogyan tudnék visszamenni az időben, hogy megakadályozhassam, hogy ez a fotó elkészüljön rólam:
Komolyzenei előadó vagyok, és ma volt fontos koncertem. Csak otthon vettem észre, hogy végig így álltam a színpadon. Ha esetleg a zenémen nem is, a látványon biztosan jól szórakozott a közönség.
Természetesen engem a baloldali kép ábrázol, ha valaki számára nem lenne teljesen egyértelmű.
Amikor még a szerencsesüti is rúg egyet az emberbe. (Néhány szerencsesütiben nincs szerencse.)
Egy egy 10 évvel ezelőtt kép rólam, amivel egy lányt szerettem volna lenyűgözni, és nem meglepő módon nem jártam sikerrel. A kép a nagyimnál készült. Már akkor sem tudtam egyáltalán gitározni, és még most sem tudok.

 

 

 

 

Az anyám azt mondta az apámnak, hogy nem elég szép és megnyerő a mosolya, mire az apám rendelt magának egy műfogsort az internetről.
A pillanat, amikor rájön az ember, hogy az újonnan vásárolt mérleget nem is érdemes kivenni a dobozából. (126,4 font = 57,33 kg)
Ezidáig nem tudtam, hogy még úgy is visszautasíthatnak egy férfit, hogy nem is próbálkozik.
Megismerkedtem egy sráccal az interneten, és megbeszéltünk egy személyes találkozót.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?