Életmód, Érdekes

Világrekord: egy texasi kamaszlányé a világ leghosszabb lába

A 17 éves Maci Currin majdnem másfél méter hosszú lábakon áll, ami testhosszának 60 százalékát teszik ki.

 

 

 




 

Az amerikai Texas államban élő Maci Currin egyszerre két Guinness világrekordot zsebelt be idén, mindkettőt elképesztően hosszú lábainak köszönhetően: a világ leghosszabb lába, a nők között, valamint a világ leghosszabb lábú tinédzsere.

A Guinness Rekordok Könyve közlése szerint az amerikai lány bal lába 135.267 cm, míg a jobb lába 134.3 cm hosszú. Azaz lábai a két méter magas Currin testhosszának 60 százalékát teszik ki – írta a Guinness.

Currin elmondta, hogy mindig is jóval magasabb volt kortársainál, de csak két évvel ezelőtt gondolkodott el azon, hogy az átlagnál jóval hosszabb lábai vannak, amikor valaki megkérdezte tőle, hogy nem kér-e személyre szabott legginget, miután nem talált rá illő darabot. A nadrágvásárlás azóta is gondot okoz, és inkább külön neki készített darabok hord. És az autóvezetés, meg úgy általában az autóban ülés is problémát jelent, hiszen vannak járművek, amelyekbe be sem tud ülni a lábai miatt, amik viszont nagyon jól jönnek a számára, amikor röplabdázik.



 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?