Belföld, Hírek

Lebukott a Dózsa György úti gázoló: újra volán mögé ült, pedig eltiltották a vezetéstől

M. Richárd egy Mercedest vezetett, de pechjére igazoltatták a rendőrök.

 

 

 




 

Mint azt megírtuk, első fokon négy év fogházra ítélte szeptember végén a bíróság M. Richárdot többek közt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

A férfi 2017-ben Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű nyugati rendszámú autójával 100 kilométeres sebességnél is jóval gyorsabban összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. Emiatt örökre el is tiltották a vezetéstől.

Bors viszont arról számolt be egy olvasói fotó alapján, hogy

M. Richárd múlt szerdán este egy német rendszámú Mercedes volánja mögött ült. A szemtanú azt mondta, a férfit Budapesten, a Váci úton igazoltatták a rendőrök, az intézkedés után pedig lezárta a kocsiját és gyalog hagyta el a helyszínt.

„Nem is hittem a szememnek, amikor megláttam. Elképesztőnek tartom, hogy ez megtörténhetett, ezt megengedheti magának” – mondta a lap olvasója.

A Bors megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy október 7-én este fél 11-kor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nincs jogosítványa. A rendőrök ezt leellenőrizték, ekkor kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?