Életmód, Érdekes

21 lebilincselő tény a nagyvilágból azok számára, akik azt hitték mindent tudnak róla

Van az a mondás, hogy “A jó pap is holtig tanul” ez tökéletesen igaz szinte minden emberre. A technológia fejlődésével, a világváltozásával szinte lehetetlenség lépést tartani ezért jók az olyan cikkek, mint a mostani, mivel a különleges és sokk által nem ismert tényeket vesszük górcső alá. Gondoltad volna, hogy egy piócának 32 agya van, vagy, hogy az Oh My God kifejezést először egy 1917-es levélben használták először, vagy, hogy 400 különböző mentális betegség van a pszichiátria szerint?! Ha úgy gondolod Te mindent tudsz a világról, akkor lássuk ebből hány ténnyel voltál tisztában.

 

 

 

1, Sokan nem tudják, de van egy állat a földön, aminek összesen 32 agya van és ez nem más, mint a pióca.
2, A Földön élő emberek kétharmada még soha nem látott havat.
3, Nem mindenki van tisztában azzal az információval, hogy a nyelv hivatalosan akkor van nyugalmi állapotban, mikor a szájpadláson pihen, nem pedig akkor, mint az alsó állkapocsban fekszik.
4, A bolygó egyik leghaszontalanabb szigetéért folytat harcot Dánia és Kanada. A csatározások már évtizedek óta zajlanak és még mindig nincs meg a jogos tulajdonosa. Egyszer ez egyszer pedig az az ország birtokolja éppen a területet.


5, 87 nap volt a leghosszabb idő, ami egy ikerpár születése között eltelt.
6, Az ókori Rómában volt egy nagyon különleges fogás, amit csak ünnepnapkor tálaltak fel. Ebbe egy sült marha tartozott, amit megtöltöttek sertéssel, azt lúddal, azt kacsával, végül csirkével. Ezt így egyben szolgálták fel.
7, Ha a gyökerestül kiesett fogaddal elmész a fogorvoshoz, akkor képes lesz azt visszaültetni az állkapcsodba úgy, hogy a gyökér össze fog magától fonódni a többi ideggel.
8, Az OMG – Oh My God kifejezést először egy Winston Churchill-nek írt levélben használták 1917-ben.
9, Tanulmányok szerint azok a gyerekek, akik koraszülöttek gyakrabban lesznek balkezesek, int azok, akik időben látják meg a napvilágot.
10, Az Egyesült Államokban több üres ház van, mint hajléktalan.
11, Tudósok szerint az emberek pontosan ugyanolyan folyamaton mennek keresztül a szerelem miatt, mint egy kényszerbetegségben szenvedő ember.
12, Ha nem lenne nyálunk nem lennénk képesek érezni az ízeket. Ha ráteszed az ételt a kiszáradt nyelvedre, akkor te is megtapasztalhatod, hogy nem érzed annak ízét.
13, Nagyjából 1700 új szót és a Jessica nevet egy olyan embernek köszönhetjük, aki meghatározó alakja volt az angol irodalomnak. Ő nem más, mint William Shakespeare.
14, A Mimic octopus nevű polip, nemcsak színét tudja megváltoztatni, hanem képes más állatok alakját is utánozni. Például remekül imitálja a lepényhalat, az oroszlánhalat és a tengeri kígyót is.

 

 

 

 

 

15, A polidaktilia egy olyan rendellenesség, ami genetikailag örökölhető.
16, A KitKat csokoládéban lévő töltelék nem mást, mint újrahasznosított KitKat csokoládé. Azok a darabok kerülnek beolvasztásra, melyek szépséghiba, vagy levegőbuborékok miatt nem lehet eladni.
17, Összesen 400 különböző mentális betegséget ismer el a pszichiátria.
18, A világ három leggazdagabb családjának több vagyona van, mint a negyvennyolc legszegényebb nemzet együttes vagyona.
19, Paraguayban legálisak a párbajok, amennyiben mindkét fél regisztrált véradó.
20, Amikor a University of Nebraska Cornhuskers otthon focizik, az állam harmadik legnagyobb városa lesz.
21, Oroszország 2011-ig a sört nem tekintette szeszes italnak. Régen üdítőként tartották számon.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?