Film

20 baki híres filmekből, ami a legtöbb embernek fel sem tűnt

Kedvenc hollywoodi mozifilmjeink több millió dolláros költségvetéssel, több száz ember összehangolt és alapos munkájával készülnek, és kerülnek a filmvászonra. Hiába azonban a hatalmas büdzsé és a rengeteg kiváló szakember így is előfordul időnként, hogy a fürkésző szemfüles mozirajongók felfedezzenek itt-ott egy-két elvetett bakit vagy hibát. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek az apróságok akkora kért okoznának a történetben, de jó példája ez is annak, hogy aki bizony dolgozik az hibázhat és ez alól még Hollywood csillogó világa sem jelent kivételt. Összegyűjtöttünk néhány ilyen filmet, ami a hibáik ellenére is igazi kasszasikernek bizonyultak.

 

 

 

 1. A Volt egyszer egy Hollywood című Quentin Tarantino filmben , Brad Pitt órán egy Citizen márkájú óra látható. A hiba azonban ott van , hogy ezek az órák csak 1972-ben jelentek meg a piacon, míg a film cselekménye 1969-ben játszódik.
2. Hasonló bakit véltek felfedezni a rajongók az egyébként 1989-ben játszódó Stephen King-féle Az-ban is, ahol a gyógyszertár polcain modern csomagolású Nivea krémek voltak láthatók.
3. A Deadpool második részében, mikor Wade beül Dopinder mellé a taxiba , a képernyőn megjelenik egy indokolatlan virágcsokor.


4. A Venom című moziban Dr. Dan egyik pillanatban még a jobb kezében tartja a mobilt, majd hirtelen már felcseréli.
5. A Legendás állatok és megfigyelésük című filmben a vámtiszt, oldalra fordítva tartja és olvassa a főszereplő útlevelét. Ez azért hiba mert a mozi 1926-ben játszódik a brit útlevél pedig ekkoriban vízszintes tájolású volt.
6. Szemfényvésztők című film cselekménye szerint a főszereplők egy fém raklapba rejtőznek el, azonban alaposan megfigyelve a képen látható raklapot ez fizikailag kivitelezhetetlen lett volna. Az egyik jelenetben tisztán látható , hogy senki nincs a raklapba rejtőzve.
7. A Mentőexpedíció című filmben Mark Watney aláírása az egyik jelenetről a másikra teljesen megvátozik.


8. A Gettómilliomos című mozisiker egyik jelenetében Latika még visel az orrában ékszert a másikban viszont már nem látható.
9. Az Öngyilkos osztag című filmben Harley Quinn az első vágásnál két egymás mellett lévő rácsba kapaszkodik, a következő schnitt alkalmával azonban már egyel távolabbi rácson látható a keze.
10. A Kingsman – A titkos szolgálat című moziban a svéd hercegnő dokumentumaiban látható fotóhoz egyszerűen a saját filmjükből kivágott képkockát használták a rendezők.
11. Íme egy újabb időbeli ellentmondás: a Mielőtt meghaltam című film főszereplőjének egy Lamborghini Aventador poszter látható a falán, ez a valóságban csak 2011-ben jelent meg, miközben a film 1985-ben játszódik.
12. A John Wick második részében amikor Winston először az órájára néz 20-át láthatunk az óra lapon. Két nappal korábban pedig a mobilja pedig December elsejét mutat. Időutazás?
13. Az Ace Ventura : Hív a természet című részében , amikor a nyomozó betör Cadby házába a színészt éppen sokkozás közben éri. A szereplők közötti szóváltás közepette azonban egyszer csak eltűnnek a bábuk a tábláról.
14. Jason Statham headset-je a Meg – Az őscápa című mozifilmben az egyik füléről a másik fülére kerül át két jelenet között.
15. A hollywoodi filmkészítők gyakran hibáznak, amikor az orosz nyelv fordításáról van szó. A Halálos iramban 8 alkotói nem fordítottak elegendő időt arra, hogy ellenőrizzék a fotón látható táblán szereplő szöveget, és valójában összekeverték a második szó helyesírását.
16. A Jurassic World 2 egyik jelenetében a képernyőn azt láthatjuk, hogy az első cella van nyitva áll, a jelenetben valamiért mégis a kettes cella nyílik ki.
17. A 22 mérföld című filmben a filmkészítői nem bajlódtak azzal, hogy lefordítsák az orosz szövegeket, vagy egyáltalán jelentést adjanak a szavaknak. Csak randon egymás mögé rakták néhány cirill betűt, így a táblán látható szavak egyike sem értelmes.

 

 

 

 

 

18. A Csillagok háborúja VII. részében , az utolsó Jedi-ben , a főszereplő arcán legördülő könnycsepp egyszer eltűnik , majd újra megjelenik.
19. A Jumanji – Vár a dzsungel című filmben Tim Matheson nyakában a sál eltűnik, majd újra megjelenik.
20. Az Aquaman című film egyik jelenetében a kis Arthurt hirtelen lecserélték egy hosszú hajú kislányra.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?