Celeb / Híresség

Függőségéről vallott L.L. Junior: 100 milliónál is többet bukott

L.L Junior kendőzetlenül mesélt szerencsejátékos múltjáról az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.

 

 

 




 

Elvesztett milliók, ház, kocsi – a legtöbbször csak filmekben találkozhatunk ilyen szintű függőséggel, a valóság azonban az, hogy akár a szomszédunk is hasonló helyzetben lehet. Junior elismerte, 100 milliónál is többet vesztett, ám – érdekes módon – nem bánja a cselekedeteit.

„Buliztam, szórakoztam, játszottam. És, bevallom, többet, mint kellett volna. Kaszinókba jártam, és ha most azt kérdezik tőlem, mennyit veszíthettem el összesen, akkor azt kell mondjam, 100 millió forintot biztosan” – jelentette ki a felvételen Junior a Story magazin szerint olyan arccal, mintha csak azt mondta volna, tegnap tejet és felvágottat vásárolt a boltban.

„Volt egy időszak, amikor nagyon rákattantam a kaszinóra. Nem azért, hogy pénz keressek vele, hogy még többem legyen, mint ami már volt. Egyszerűen beszippantott, és élveztem. Nagyon sok mindent tudnék ma kezdeni azzal a pénzzel, de nem bánom, mert jól éreztem magam. Fiatal voltam és kész.”

Az énekes tudja magáról, hogy ha ma elkezdene játszani, akkor hasonló sorsa jutna, mert „egy játékos mindig játékos marad” – mondta. Ha a fiatal Juniornak bármilyen problémája volt, mindig a szerencsejátékba menekült, szerinte ez a legrosszabb az összes függőség közül, ez ugyanis nem a testet, hanem az agyat támadja.

Juniort hosszú évekig kérlelte a családja, hogy hagyjon fel a szenvedélyével, ám senkire sem hallgatott, úgy volt vele, hogy amíg annyi pénze marad, hogy eltartsa a családját, más nem érdekli. Nem sokkal később azonban két sokkhatás is érte az énekest, amelyek rávették a változásra: elhunyt az édesapja, majd megtudta, hogy úton van első kisfia, Lacika.

Annak érdekében, hogy biztosan ne essen vissza, Junior elment minden magyarországi kaszinóba, majd személyes kitiltatta magát azokból, így ha egyszer ismét elgyengülne, akkor sem lenne hová mennie, ugyanis nem engednék be.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?