Belföld, Hírek

„A napi megbetegedések száma meg fogja haladni az ezret” – Orbán Viktor a járványügyi intézkedésekről számolt be

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió vendége volt, ahol több dologról is beszámolt a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban.

 

 

 




 

A magyar miniszterelnök a Korányi kórházból érkezett a stúdióba. Elmondta, megérkezett a második hullám, ilyenkor a régi praktikákat kell elővenni, ezért látogatott el a kórházba is, hogy felmérje a helyzetet. Illetve megszólalt azzal a hírrel kapcsolatban is, miszerint nincs elég szabad ágy a kórházakban.

„Ha hirtelen kellene, ma a reggeli órákban, akkor 10 ezer ágyunk van” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: felkészítették az egészségügyet a második hullámra, azonban azt elismerte, nincs tökéletes állapotban az egészségügy, de fel vannak készülve a védekezésre.

Elmondta: az első hullámnál annyit tudtak mondani, mindenki maradjon otthon, most viszont arra kérik a magyarokat, hogy mindenki tartsa be a maszkviselésre, távolságtartásra, kézmosásra vonatkozó szabályokat. Megjegyezte: fontos, hogy mindenki tudja élni az életét, az országnak működnie kell, csak úgy kell működnie, hogy a szabályokat betartva védekezik.

„Nem akarom dicsérni Magyarországot, de minden olyan elemzés, ami a válság első hullámáról szól, a világ 25 legjobban védekező országa közé helyezte Magyarországot” – jelentette ki Orbán. Arra a kérdésre, hogy a jövőben számítani lehet-e további szigorító intézkedésekre azt felelte: „Ha az országos tisztif őorvos azt mondja, akkor meg fogom hozni a döntést, mert most a járványügyi szakembereknek elsőbbsége van”.

Mint mondta, szükség szerint minden döntést a kormánynak kell meghoznia és a felelősséget is nekik kell vállalni. A szigorító intézkedéseket az operatív törzs döntése alapján hozzák meg. A siker pedig a járványügyi szakembereken múlik.

A második hullám tetőzése decemberben és januárban várható, amivel kapcsolatban elárulta: „Nem lesz egy jó hangulatú őszünk, úgy nehéz jó hangulatot teremteni otthon hogy az embereken ott van a maszk, ami egy élő felkiáltójel, hogy nincsenek a dolgok rendben. Ilyen őszünk lesz”.

Megjegyezte azt is, hogy a koronavírus-fertőzöttek napi száma továbbra is csak nő majd.

„A napi megbetegedések száma meg fogja haladni az ezret” – jelentette ki Orbán, aki hangsúlyozta, hogy az idősek védelme érdekében kell figyelemmel lennünk egymásra.

Elmondta, hogy a következő ülés holnap reggel lesz, amin a hitelmoratóriumok ügyéről döntenek majd. A moratóriummal a cégek 2/3-a, illetve az emberek fele-2/3-a élt, azonban arról, hogy mi lesz január után, folytatódjon-e és mely részében folytatódjon, holnap születik döntés. Annyit azonban elárult, hogy a kormány már több javaslatot is megtárgyalt.

Hozzátette: hosszú kilábalási időszak van előttünk, mivel amíg nincs vakcina, addig védekezés van. Orbán szerint Donald Trump azt állította, hogy legkésőbb az év végére lesz koronavírus elleni vakcina, amiből jut majd Magyarországnak is, ám kétséges, hogy elkészül-e addig az ellenszer.

„Amikor van vakcina, akkor van vége a védekezésnek” – jelentette ki, illetve örömmel számolt be arról, hogy a januárhoz képest a dolgozó emberek száma nőtt Magyarországon, viszont ez könnyen változhat.

„Nekünk arra kell felkészülni, hogy ismét munkaerőhiány lesz Magyarországon” – hangsúlyozta, illetve szót emelt amellett is, hogy a turizmus jelenleg problémás Budapesten, mivel a budapesti üzleti modell a külföldiekre épül (a vendégéjszakák 93%-a külföldi). Ezen modell szerint a vendéglátásban dolgozók a jövőben elveszthetik a munkahelyüket.

„2021 nem lesz jobb év ebből a szempontból, mint 2020 volt” – mondta Orbán, kiemelve, hogy épp emiatt egy speciális programot kéne létrehozni a turizmusban dolgozóknak, vendéglátósoknak, taxisoknak.

Ahogy a Blikk megírta, ma 14 éve szivárgott ki az őszödi beszéd, amivel kapcsolatban a miniszterelnök ezt mondta:

„Nehéz pillanat volt az, mert az elégedetlenség az országban az egekig csapott, ilyen nem történt még a kommunisták ideje alatt sem nagyon, hogy kiáll a miniszterelnök és azt mondja: megnyertük kedves elvtársak a választást, csaltunk”.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?