Egyéb

Kórházba került Pataky Attila, de az Edda több tagja is beteg lett

„Nagyon nem vagyok jól” – nyilatkozta a kórházban fekvő Pataky Attila a Blikknek.

 

 

 




 

Kórházba került Pataky Attila, az Edda frontembere, de a zenekar több tagja is rosszul van – írja a Blikk. A lap szerint egyelőre még nem tudni, hogy koronavírus miatt betegedtek-e meg.

A Blikk megkereste a kórházban fekvő Pataky Attilát, aki azt mondta:

„nagyon nem vagyok jól.”

A 69 éves énekes azt is hozzátette, hogy vannak fájdalmai, de „majd elmúlik ez is”.

A Blikk úgy tudja, a frontemberen kívül Kicska László basszusgitáros is karanténba került, de Gömöry Zsolt billentyűs sem érzi jól magát.

„Nagyon ramatyul vagyok, de még nem biztos, hogy a koronavírust kaptam el. A teszt eredményére még várnom kell”

– mondta a lapnak Gömöry Zsolt.

Kicska László csak annyit mondott, hogy nehéz időszakon megy most keresztül, a többiek – Alapi István gitáros és Hetényi Zoltán dobos is – elmondásuk szerint jól vannak.

A lap azt is megjegyzi, hogy Pataky Attila korábban műhisztinek nevezte a koronavírust.

„Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk”

– mondta Pataky Attila a Ripostnak még márciusban a Blikk szerint.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?