Életmód

20 ravasz ember, aki bármilyen helyzetben képes feltalálni magát

Mindannyian másképp állunk az élet kínálta problémák elé. Vannak, akik akár próbálkozás nélkül is képesek feladni bizonyos dolgokat, míg mások sokszoros kudarc után is elszántan hajszolják a céljukat. Az alábbi emberekre inkább az utóbbi jellemző, ők azok ugyanis, akik bármilyen helyzetben képesek feltalálni magukat és a körülményekhez képest, becsülettel helytállni.

 

 

 

Te is utálod, amikor nyáron a kocsiba beülve tűzforró a kormány, igaz?! Ő nem csak panaszkodott, tett is ellene.
Elment otthon az áram, és kezdett lemerülni a telefonja, így a tettek mezejére lépett.
Egy hülye ötlet nem hülye ötlet, hogyha működik.


Tablet-tartó, null forintból.
Baseball sapka?! Ugyan, az annyira 2017…
Mások valószínűleg meg se próbálták volna biciklivel hazaszállítani az újonnan vett kanapét, de ők…
A nagy bevásárlást is lehet gyalog intézni, már persze, ha elég leleményes hozzá az ember.


Karamboloztak és 3 órán át tartott, amíg a helyszínre értek a rendőrök, ezért addig hóembert építettek a hóviharban. Le a kalappal előttük.
Ezzel a megoldással az esőben sem kell zsebre vágnunk a mobilunk.
A legbiztosabb módja, hogy távol tartsuk a kutyákat és a macskákat a karácsonyfától.
A tökéletes fúrás érdekében egyszerűen lefénymásolta az elosztót. Ez az ember már 2028-ban él!
Nem találta a fülhallgatóját ezért elegáns megoldást eszelt ki: alacsony hangerő sztetoszkóp.
Rögtönzött pohártartó.
Mások egyszerűen kicserélték volna a kiégett izzókat, de ő…
Magasnyomású padlótisztító több tízezer forintért?! Minek?
Folyton kibújt a kerítés rácsai között, ezért a gazdi elegáns megoldást eszközölt.
A kedvenc játékosról készített tökéletes fotó érdekében bizony tenni kell.

 

 

 

 

Kombinálta a kellemest a hasznossal.
Végre én is értem, hogy mire valók ezek a nagy b*szások az autók hátulján.
Nem talált semmi hegyeset a házban, így hát…😄

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?